2017. november 02., csütörtök
Achilles

Külföld

Gyász! Elhunyt Simon Peresz volt izraeli államfő

Kilencvenhárom éves korában elhunyt Simon Peresz volt izraeli államfő, Nobel-békedíjas politikus.

Mint arról beszámoltunk szeptember 27-én jelentős, visszafordíthatatlan rosszabbodás történt Izrael 2014-ben visszavonult kilencedik államelnökének neurológiai állapotában, akit egy Tel-Aviv melletti kórház intenzív osztályán ápoltak.


Pereszt két héten át lélegeztető gépen tartották, de akkor állapotát sikerült stabilizálni, és az agyvérzése utáni válságos napot követően enyhe javulást tapasztaltak az orvosok, noha öntudatát nem nyerte vissza teljes egészében.

Peresz az év eleje óta küzdött kisebb-nagyobb egészségi problémákkal. Januárban enyhe szívinfarktuson esett át, amelyet ezt követően szívkatéterezéssel gyógyítottak. Tavasszal több alkalommal is kórházba szállították szívproblémák miatt, amelyek ellen nyáron vérhígító szedését írták elő az orvosok. Valószínűleg ez a gyógyszer is felelős agyvérzéséért.

Reggel sajtótájékoztatót tartottak a Tel-Aviv melletti Siba kórházban, ahol az orvosok nevében veje és családi orvosa, Rafi Valden közölte, hogy Peresznek élete utolsó két hetében, agyvérzése után nem voltak fájdalmai, s korábban mindvégig igen aktív életet élt, dolgozott is, és külföldi rendezvényeken szólalt fel.

A sajtótájékoztatón fia, Hemi Peresz a család nevében köszönetet mondott a kórház személyzetének az utolsó hetekben nyújtott áldozatos munkájukért. Peresz végakaratának megfelelően egy rászorulónak adományozták szemének kötőhártyáját, de ezt a nyolcvan évesnél idősebb szervadományozók szabályai szerint csak ideiglenesen használják fel.

Kapcsolódó Cikkek

  • Beyoncé is szerepel majd az Oroszlánkirályban

    Beyoncé is szerepel majd az Oroszlánkirályban

    Beyoncé amerikai énekesnő, James Earl Jones amerikai színész és John Oliver brit komikus is a hangját kölcsönzi egy-egy jól ismert karakternek Az oroszlánkirály című rajzfilmből készülő játékfilmben – jelentette be a mozit jegyző Disney stúdió.

  • Meghalt a brémai lövöldözés áldozata

    Meghalt a brémai lövöldözés áldozata

    Meghalt a németországi Brémában csütörtökön történt lövöldözés áldozata, a rendőrség szerint kizárható, hogy a bűncselekmény hátterében a terrorizmus áll.

  • Egy vízvezeték-csőből barkácsolt vegyi töltet robbant Szíriában

    Egy vízvezeték-csőből barkácsolt vegyi töltet robbant Szíriában

    Házilag, egy vízvezeték-csőből állították elő azt a szíriai Hán Sejkúnnál felrobbantott vegyi töltetet, amelyet a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) és az ENSZ közös jelentése a szíriai légierő által bevetett légibombának minősített – hangzott el az orosz külügyi, védelmi, valamint az ipari és kereskedelmi tárca csütörtöki moszkvai közös sajtótájékoztatóján.