EUR: 309,04 Ft
CHF: 288,47 Ft
2017. március 23., csütörtök
Emőke

Belföld

Kellenek a szakújságírók

Rendészeti és közpénzügyi szakújságírói szakot indít októbertől a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). Antal Zsolt, az NKE Vezető- és Továbbképzési Intézet Közszolgálati Média és Kommunikáció Tanulmányok Kabinet vezetője az MTI-nek elmondta: az NKE – nevéből is adódóan – közszolgálati küldetésének tekinti, hogy a leendő újságírók, akik érdeklődnek a „közjó társadalmi érvényesülését elősegítő” közszolgálat iránt, megkaphassák ehhez a kellő segítséget.

image

Szükség van a szakújságírókra

Mint kifejtette: az állami és a magánszférában dolgozó vezetőktől egyaránt olyan visszajelzéseket kaptak, hogy egyre nagyobb az igény a biztos szakmai alapon álló, közérthetően fogalmazó, az egyes szakterületeket ismerő újságírók iránt. Különösen a közpénzügyi és a rendészeti területen fontos a hiteles, gyors és hozzáértő tájékoztatás, hiszen ezek az elmúlt évtizedekben a média érdeklődésének homlokterébe kerültek.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az államilag finanszírozott felsőoktatásban és azokon a tanfolyamokon, amelyeket a magániskolák és a piaci cégek indítanak, nem foglalkoznak közpénzügyi, valamint rendészeti szakújságírók képzésével. Ezen szeretne változtatni az NKE – tette hozzá a kabinetvezető, kiemelve: a képzésben az egyetem oktatói mellett elismert gazdasági, rendészeti és a médiában dolgozó szakemberek működnek közre.

A jelentkezési határidő mindkét esetben szeptember 20-a, az oktatás a tervek szerint októberben indul. A teljes képzés két féléves, levelező munkarendű. A tanmenetet „munkavállaló-barát” módon alakították ki, így a szak akár munka mellett is elvégezhető. A hallgatók átlagosan havonta három napon, tömbösített órák és foglalkozások keretében sajátítják el a szükséges ismereteket.

Kapcsolódó Cikkek

  • Nébih: hiány van ökovetőmagból

    Nébih: hiány van ökovetőmagból

    Hiány van hazai szaporítású ökovetőmagból, ezért a vetőmag-szaporítóknak érdemes regisztrálniuk termékeiket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) adatbázisában – hívta fel a figyelmet a hivatal csütörtöki közleményében.

  • Már 43 hónapja folyamatosan bővül a kiskereskedelem

    Már 43 hónapja folyamatosan bővül a kiskereskedelem

    Már 43 hónapja folyamatosan emelkedik a kiskereskedelmi forgalom, az átlagot meghaladó januári forgalomnövekedés annak köszönhető, hogy a februárban érkező magasabb bérek miatt, nőtt a bizalom és bátrabban mertek költeni az emberek.

  • Az MNB 20 millió forintra bírságolta a Cofidist

    Az MNB 20 millió forintra bírságolta a Cofidist

    A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 20 millió forint bírsággal sújtotta a Cofidis magyarországi fióktelepét, mert a cég egyes szerződéseinél megsértette a fogyasztók túlzott eladósodásának elkerülését célzó adósságfék-szabályokat.