EUR: 305,45 Ft
CHF: 274,15 Ft
2017. július 26., szerda
Anna, Anikó

Külföld

Kitűzték a terrorszervezet zászlaját egy pristinai közlekedési lámpára

iszlszlám állam

IsAz Iszlám Állam nevű terrorszervezet zászlaját tűzték ki ismeretlen elkövetők egy pristinai közlekedési lámpára – számolt be róla honlapján a Zeri című koszovói újság pénteken.

A lap információi szerint a zászlót járőröző rendőrök vették észre a koszovói főváros egyik, északi részen fekvő utcájában. A térfigyelő kamerák felvételei alapján három férfi akasztotta ki a zászlót a lámpára, ám eddig nem fogták el az elkövetőket.

A koszovói belügyminisztérium adatai szerint az idei esztendőben egyetlen koszovói állampolgár sem csatlakozott a szíriai és az iraki harctéren az Iszlám Állam soraiban harcoló zsoldosokhoz, viszont a korábbi években csatlakozottak közül jelenleg is körülbelül hetvenen tartózkodnak ott a szélsőséges csoportok tagjaiként.

A balkáni ország lakosságának ugyan 95 százaléka muszlim, de az iszlám mérsékeltebb irányzatához tartozik, a szélsőségek csak kis számban jelennek meg. Csütörtökön mindazonáltal vádat emeltek négy koszovói albán vallási vezető ellen terrorcselekmények és gyűlöletkeltés miatt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Prága szerint a kvótarendszer működésképtelen

    Prága szerint a kvótarendszer működésképtelen

    A cseh kormány ismételten felhívja a figyelmet arra, hogy a kvótarendszer működésképtelen – ezekkel a szavakkal reagált Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök szerdán arra, hogy az Európai Bizottság újabb szakaszba léptette az uniós menekültkvótákról szóló döntés elutasítása miatt júniusban Magyarország, Lengyelország és Csehország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást.

  • 2019-ben érkezik a Wonder Woman folytatása

    2019-ben érkezik a Wonder Woman folytatása

    Diana, az amazonok hercegnője karácsonyi ajándékot hoz a közönségnek 2019-ben: a Warner Bros. filmstúdió bejelentette, hogy a Wonder Woman folytatása két és fél év múlva debütál a mozikban – számolt be róla a Deadline.

  • Varsó visszautasítja a brüsszeli “zsarolást”

    Varsó visszautasítja a brüsszeli “zsarolást”

    Varsó nem fogadja el “az uniós hivatalnokok semmiféle zsarolását”, különösen ha nem tényeken alapszik – jelentette ki az Európai Bizottság bejelentéseire reagálva szerdán Rafal Bochenek, a lengyel kormány szóvivője.