EUR: 308,60 Ft
CHF: 288,59 Ft
2017. március 27., hétfő
Hajnalka

Belföld

Megette a kvóta az ellenzéket

Emlékeznek még rá, amikor az MSZP álproblémának nevezte a bevándorlást? Ehhez képest a szocialisták ma már a kormánnyal értenek egyet a kvótakérdésben. Vagy mégsem.

Molnár Gyula (Fotó: MTI)

Molnár Gyula (Fotó: MTI)

Totális hátraarcot mutatott be a Magyar Szocialista Párt (MSZP) kvótaügyben, miután stílszerűen Brüsszelben bejelentették, hogy elutasítják a kényszer-betelepítés ötletét, és támogatják a kormány ellene való harcát. Az új irányt maga a két hónapja megválasztott szocialista elnök, Molnár Gyula vázolta fel, aki még ennél is meglepőbbet mondott egy, a napokban tartott háttérbeszélgetésen: a menekülthullám kapcsán a magyar kormány időben és jól reagált, míg az Európai Unió késlekedett. A baloldali pártvezér talán maga is megijedt attól, miket beszél, legalábbis gyorsan hozzáfűzte, hogy az október 2-ai kvótanépszavazást továbbra is feleslegesnek tartja, mert valójában nincs semmilyen kvóta. De ha volna, akkor még az Országgyűlésben is hajlandóak lennének a kormány oldalán szavazni.

Kiszelly Zoltán politológust kértük: segítsen értelmezni, mi történik az MSZP-nél. A szakértő szerint egyszerűen arról van szó, hogy a párt „le akar szállni a döglött lóról”, az európai baloldali tömörülés vezetése (Molnár Gyula brüsszeli útján Martin Schultzcal, az Európai Parlament szocialista elnökével is egyeztetett) pedig ezt most meg is engedte nekik.

– Akárhogy is, az MSZP próbálkozása teljesen hiteltelen, hiszen továbbra sem vállal fel egy fix álláspontot, hanem a régi recept szerint sumákol – összegzett. Ez a kommunikáció leginkább a baloldal szimpatizánsait zavarhatja, hiszen továbbra sem egyértelmű, milyen döntést ajánlanak a szocialisták az egy hónap múlva esedékes kvótanépszavazáson.

Az MSZP sodródásával párhuzamosan a kisebb baloldali pártok – az Együtt, a PM és a MoMa – már azzal álltak elő, hogy közösen kampányolnak majd a népszavazás bojkottálása mellett. A DK is ebben érdekelt, ugyanakkor egy ilyen összeborulásban – ki tudja, miért? – mégsem vesz részt. Meglehet, nincs is rá ideje, mert éppen a saját portája rendbe rakásával van elfoglalva. Kerék-Bárczy Szabolcs, a Gyurcsány Ferenc vezette párt elnökségi tagja ugyanis miután a 168 Órában megírta, hogy „a DK politikája megbukott”, faképnél hagyta a tömörülést. Úgy tűnik tehát, hogy a kvóta szépen lassan felzabálja a baloldalt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csepreghy: Magyarország a térség legmeghatározóbb gazdasági növekedését hozhatja 2020-ra

    Csepreghy: Magyarország a térség legmeghatározóbb gazdasági növekedését hozhatja 2020-ra

    A fejlesztéspolitika átalakításának és a pályázatok felgyorsításának köszönhetően Magyarország a térség legmeghatározóbb gazdasági növekedését produkáló országa lehet 2020-ra – jelentette ki Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, amelyet az uniós források felhasználásáról szóló parlamenti vitanappal összefüggésben tartott.

  • Csomós Mari lett a nemzet színésze

    Csomós Mari lett a nemzet színésze

    Csomós Mari Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes művészt választották a nemzet színészének hétfőn Budapesten – közölte a Nemzeti Színház Facebook-oldalán.

  • Érintetlen római szarkofágot találtak Környén

    Érintetlen római szarkofágot találtak Környén

    Környe határában szántás közben egy még érintetlen szarkofágot találtak, mely egy 1700 évvel ezelőtt élt nő sírja volt – mondta el a tatai Kuny Domokos Múzeum régész főmuzeológusa hétfőn az MTI-nek.