EUR: 310,57 Ft
CHF: 270,97 Ft
2017. szeptember 26., kedd
Jusztina

Egyéb XV.kerület

Mert kell egy óra!

Illés Ferenc, a Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület elnöke néhány évvel ezelőtt vetette fel annak lehetőségét, hogy a Keresztelő Szent János-templom tornyába végre kerüljön egy óra. A nemes cél érdekében jótékonysági napot tartottak, és ahogy Illés Ferenc a Lokál Extrának elmondta, bár még „hiányzik néhány forint”, az elképzelés most valósággá válhat.

A Keresztelő Szent János-templomot 1927-ben építették, de valami oknál fogva a toronyórát lehagyták róla. Az elmúlt évtizedekben több alkalommal felmerült, hogyan kerülhetne egy óra a rendeltetési helyére, de a törekvések eddig mindig elhaltak. Most azonban valósággá válhat a gondolat.

jótékonysági koncert a Keresztelő Szent János Templomban (Fotó: Keresztesi Balázs)

A jótékonysági koncertre teljesen megtelt a Keresztelő Szent János Templom (Fotó: Keresztesi Balázs)

– Az elmúlt évben teljesen megújult a Pestújhelyi tér, ahova a parkrendezés mellett új focipálya és játszótér is került, így itt lenne az ideje, hogy a templomunkban is legyen toronyóra – mondta lapunknak Illés Ferenc, a Pestújhelyi Pátria Közhasznú Egyesület elnöke. – Éppen ezért felvetettem ennek lehetőségét az önkormányzatnál, de az igazsághoz tartozik, hogy az alapötlet nem tőlem származik.
Illés Ferenc elmondta, a toronyóra megépítéséért Pál Nándor tett, tesz sokat, hiszen megígérte édesanyjának.
– Pál Nándort évek óta jól ismerem. Tudom, hogy amikor az édesanyja nagyon beteg volt, megígérte neki, hogy lesz toronyóra a templomban, hiszen tudta, ez az anyukájának sokat jelent.
Pál Nándor a cél magvalósításáért a kerületben kapott kitüntetésének anyagi részét is felajánlotta, de mint megtudtuk, mindez még kevés.

– Ezért szerveztük a jótékonysági napot, melynek végén az esti mise után jótékonysági koncertet volt. Ezen fellépett Kukely Júlia, a Magyar Állami Operaház Liszt- és Melis-díjas magánénekese, de Laufer Szilvia zongoraművész, a Pestújhelyi Általános Iskola Kicsinyek Kórusa és a Pestújhelyi Keresztelő Szent János-templom kórusai is közreműködtek. Az már biztos, hogy mintegy négyszázezer forintnyi munka „már összegyűlt”, és sokan adakoztak is, de kell még egy kis segítség, hiszen mintegy hárommillióra van szükségünk.
Illés Tibor hozzátette, számítanak a régi pestújhelyi családok segítségére, és ahogy a „nem egy fillér, de két tallér kell ide” közmondással szemléltette, köszönik a kisemberek forintjait, de a módosabbakat is arra kérik, segítsenek. Így aki úgy érzi, hozzájárulna a toronyóra megépítéséhez, a 63200171-34783999-00000000-ás számlaszámon megteheti.

Kapcsolódó Cikkek