EUR: 312,94 Ft
CHF: 288,93 Ft
2016. december 07., szerda
Ambrus

Külföld

Nagy mennyiségű cézium gyülemlett fel a fukusimai erőmű környékén

Okuma, 2014. május 14.
Caroline Kennedy, az Egyesült Államok Japánba akkreditált nagykövete látogatást tesz a 2011-es földrengésben és szökőárban súlyosan megsérült Fukusima-1-es atomerőműben 2014. május 14-én. (MTI/EPA/Pool/Jamanaka Toru)

Nagy mennyiségű cézium gyülemlett fel a nukleáris balesetet szenvedett fukusimai erőmű környékén lévő gátak aljában.

A Mainicsi Sinbun című lap ismerteti vasárnap a környezetvédelmi minisztérium által végzett mérések eredményeit, amelyekből kiderül, hogy az erőmű 45 kilométeres körzetében lévő gátak közül legalább tíznek a fenekén nagy mennyiségű radioaktív cézium gyülemlett fel.

A töltések által határolt folyók vizét ivóvízként is használják, illetve a mezőgazdaságban is. Szakértők szerint ez a víz most nem jelent egészségügyi kockázatot, de a jövőben jelenthet.

A gátak aljára vonatkozóan nem létezik megszabott radioaktív határérték, ezért a szakértők viszonyítási adatnak javasolják a kilogrammonkénti nyolc becquereles határértéket, amely a sugármentesítéskor összegyűjtött föld és szemét lerakóhelyeire állapították meg. A gátak aljában ennek a többszörösét mérték, az egyik legtávolabbi, Gambe védmű fenekén például közel 64,5 ezer becquerel a cézium szintje, vagyis több mint nyolcszorosa az említett határértéknek.

A minisztériumi jelentés ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az ivóvízhez használt folyók felszínén a megengedett határérték 10 becquerel, míg a szóban forgó gátak folyóinak felszínén ez az érték nem haladja meg az 1-2 becquerelt.

A gátak környéki iszapban felgyülemlő sugárzó anyagot olyan erdőkön átfolyó patakok és folyók szállítják oda, ahol a sugármentesítés eddig kivitelezhetetlen volt.

A 2011. március 11-én történt földrengés és szökőár súlyosan megrongálta a fukusimai atomerőmű három reaktorát, nukleáris katasztrófát okozva. Mindhárom reaktor magja megolvadt, és nagy mennyiségű hasadóanyag került a környezetbe. A környékbeli területek sugárfertőzötté váltak, ezért az erőmű környékéről mintegy nyolcvanezer embert telepítettek ki. A terület nagy részét már sugármentesítették, de a szennyezett föld és szemét elszállítása és tárolása továbbra is nagy gondokat okoz.

Kapcsolódó Cikkek