EUR: 309,23 Ft
CHF: 288,95 Ft
2017. március 30., csütörtök
Zalán

Egyéb XVI.kerület

Nyolc ország gyerekei fociztak a Future Cupon

Immár nyolcadszor rendezte meg a XVI. kerületben működő Budapest FC a Future Cupot, azt a nemzetközi utánpótlás-labdarúgótornát, amelyre idén nyolc országból 18 csapat érkezett.

Future_Cup_20160828_212(1)

A győztes Ferencváros játékosai joggal örülnek

Mint a Lokál Extra megtudta, a tornát szervező FC Budapest egyesülete két csapatát is nevezte a tornára, amelynek első napján a csoportküzdelmek folytak, a második napon a helyosztók következtek. Végül a török Besiktas és a Ferencváros jutott a döntőbe, a dobogó legfelső fokára pedig a magyar csapat játékosai állhattak fel.
– Talán egyedülállóak lehetünk abban, hogy bőven van lehetőségünk arra, hogy nemzetközi szinten megmérettethessük magunkat, akár saját szervezésű tornákon, akár meghívásoknak eleget téve. Évről évre szívesen látogatunk vissza a Future Cupra, ahol nemcsak jól érezzük magunkat, hanem színvonalas mérkőzéseket is játszhatunk – értékelte a tornát a győztes csapat szakmai vezetője.
Czuk Henrik lapunknak elmondta, úgy érzi, jól sikerült a torna, de nem ülnek a babérjaikon, hiszen már most elkezdik szervezni a jövő évi Futura Cupot.

Future_Cup_20160827_088

A Budapest FC két csapattal is indult a nemzetközi tornán

– Ez volt a VIII. Future Cup Budapest. Minden évben próbálunk javulni, fejlődni a szervezés terén. Mivel csapataink rendszeres résztvevői Európa rangos gyermektornáinak, van honnan ellesni egy-egy jó dolgot, amit a saját tornánkra is be tudunk építeni – tette hozzá a vezető, aki azt is elárulta, nagy öröm volt számukra, hogy ismét új csapatokat láthattak vendégül Budapesten. A török bajnok, a Besiktas U12-es csapata igazi nagy eseménynek számított a tornán, csakúgy mint a kaliforniai Napa United részvétele.

– Természetesen minden résztvevő egyformán fontos nekünk: mind a 18 csapat serleggel távozhatott, ezenfelül pedig a győztes, jelen esetben az FTC egy évig magáénak tudhatja a Future Cup vándorkupáját, ami azzal a kötelezettséggel jár, hogy jövőre vissza kell térniük vele.

Kapcsolódó Cikkek

  • Európa kulturális központja lehet Debrecen

    Európa kulturális központja lehet Debrecen

    A közgyűlés frakcióvezetői közös nyilatkozat aláírásával erősítették meg, hogy teljes egyetértéssel indul a kulturális fővárosi címért folyó pályázaton Debrecen.

  • Túrával kezdték a tavaszt

    Túrával kezdték a tavaszt

    Kisgyermekes családok, fiatalok és nyugdíjasok egyaránt nekivágtak a budai hegyek zöldellő erdei útvonalainak a tavaszköszöntő…

  • Fatboy Slim a VOLT-on

    Fatboy Slim a VOLT-on

    A világ egyik legnagyobb múltú DJ-legendája visszatér a 25. Telekom VOLT Fesztiválon, június 26-án. Norman Cook, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Fatboy Slim nevéhez olyan nagy slágerek fűződnek, mint a Praise You, a Rockafeller Skank vagy a Right Here, Right Now.