EUR: 307,69 Ft
CHF: 289,03 Ft
2017. február 22., szerda
Gerzson

Sport

Terrorizálja a csapatát Mourinho

Több angol lap is arról számolt be, hogy a Manchester United játékosai nehezen viselik José Mourinho személyes és nyilvános kritikáit. Megismétlődhet új csapatánál az, ami tavaly a Chelsea-nél?

A United-szurkolók messiásként várták, hogy a portugál José Mourinho átvegye a kispadot a leszereplő Louis Van Gaaltól. Azonban a jó szezonkezdést követően valami történt a klubnál, hiszen zsinórban három meccset elveszítettek, és a bajnokságban a 7. helyre csúszott vissza a csapat. Mourinhótól már megszokhattuk, hogy a játékvezetőket hibáztatja, ha nem tud nyerni a csapata, de immár saját játékosait is szidja.

Az edző Luke Shaw-t, Henrikh Mkhitaryant és Jesse Lingardot is ócsárolta már a sajtóban, ráadásul az öltözőben is túl kemény a futballistákkal. Az angol Telegraph című lap belső forrásokra hivatkozva azt írja, hogy Mourinho kritikái sokkal személyesebb hangvételűek, mint amit a legendás Sir Alex Ferguson bármikor megengedett magának, így érthető, hogy a játékosok nehezen dolgozzák fel az elhangzottakat. Ennek ellenére a klub vezetői kitartanak Mourinho mellett. Az angol sajtó arra is kitér, hogy Mourinho szerint minden kudarc oka Van Gaal, mivel egyszerűen képtelen kiverni a játékosok fejéből azt, amit a holland mester tanított nekik.

Wayne Rooney helye sem biztos a csapatban. Sajtóértesülések szerint a hétvégi, Leicester City elleni hazai mérkőzésen még a kispadra sem ülhet majd a veterán játékos.

Bármi is történjen az Old Trafford öltözőjében, ha Mourinho sikert akar elérni a Uniteddel, valamin változtatnia kell.

epa05461502 Manchester United manager Jose Mourinho during the FA Community Shield between Manchester United and Leicester City at Wembley Stadium in London, Britain, 07 August 2016. EPA/ANDY RAIN

epa05461502 Manchester United manager Jose Mourinho during the FA Community Shield between Manchester United and Leicester City at Wembley Stadium in London, Britain, 07 August 2016. EPA/ANDY RAIN

Kapcsolódó Cikkek

  • Újabb csörte a Fradi és az MLSZ között

    Újabb csörte a Fradi és az MLSZ között

    Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója tavaly lemondott az NB I-es bizottság elnöki posztjáról, nagyjából azért, hogy így tiltakozzon a játékvezetők ténykedése, az MLSZ apparátusának munkája ellen.

  • Kapuslegendák találkoznak a BL-ben

    Kapuslegendák találkoznak a BL-ben

    Hazai pályán fogadja ma este a két éve döntős Juventust az FC Porto a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A két csapatnak ez lesz a negyedik találkozása, és a statisztikák szerint az olaszok az esélyesek, hiszen eddig a Porto nem tudta megverni a „zebrákat”.

  • Borkai: Az utolsó töltényig harcol a MOB

    Borkai: Az utolsó töltényig harcol a MOB

    Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint nagy szívességet tettek az aláírásgyűjtők Párizsnak és Los Angelesnek, így Budapest olimpiarendezési esélyei minimálisra csökkentek.