EUR: 308,89 Ft
CHF: 288,52 Ft
2017. március 27., hétfő
Hajnalka

Extra

Utcán hagyott baba édesanyja: Kérlek, bocsáss meg, kisfiam!

Nevelőszülőkhöz került Árminka, az a 14 hónapos baba, akit múlt héten az utcán találtak a járókelők. A kicsi édesanyja, Renáta a Lokálnak mondta el, hogy mi vezetett a szörnyűséghez, és ott voltunk, amikor könnyek között búcsúzott kisfiától a kórházban.

„Ugye nem fogsz erre emlékezni? Kérlek, bocsáss meg, kisfiam! Nagyon szeretlek, találkozunk hamarosan. Te vagy a mindenem és visszaszerezlek. Megszakad a szívem, de boldogok leszünk, majd meglátod” – mondta sírva kisfiának hétfő este a gyermekkórházban Renáta, majd lerogyott a földre. Többször meg kellett nyugtatni, hogy ne omoljon össze és a kicsi ne érezze, mekkora a baj. Renáta és párja, András ölelgették, puszilgatták Árminkát, az apróság pedig örült, hogy végre láthatja a szüleit. Nem volt rajta semmilyen sérülés és nem tűnt alultápláltnak sem, mint azt néhány hírportálon írták. A Lokál korábban megírta: a kisfiút még múlt héten találták meg a járókelők egy babakocsiban a Pozsonyi utcában, teljesen egyedül. Kórházba került megfigyelésre, tegnap azonban már nevelőszülők mentek érte. Az érthetetlen eset az egész országot megdöbbentette, mindenki azt kérdezgette, hogy kerülhetett egy 14 hónapos baba egyedül az utcára? A rendőrök hamar megtalálták a pici szüleit, az anya ellen kiskorú veszélyeztetése és kábítószer-birtoklás gyanúja miatt eljárást indítottak. Az apát, Andrást is gyanúsítottként hallgatták ki a kábítószer-birtoklás vétsége miatt indított eljárásban. Mindketten szabadlábon védekezhetnek. Renáta az eset óta rengeteg gyűlölködő üzenetet kapott, ezért is döntött úgy, hogy a Lokálnak elmondja, mi vezetett ahhoz, hogy otthagyja gyerekét az utcán. Nem tagadja, hogy zűrös életet élt, kábítószer- és gyógyszerfüggő volt, de az is előfordult, hogy elkeseredettségében vagdosta magát. Párjával a börtönben ismerkedett meg és miután kiszabadultak, közös életet terveztek. Együtt várták a pici születését is, aki nemrég ünnepelte egyéves születésnapját.

Renáta és Ármin (fotó: Lakatos Brigitta)

Renáta és Ármin (fotó: Lakatos Brigitta)

– Nem fogok ezzel kapcsolatban hazudni, korábban gyógyszerfüggő voltam. Most egy ideig sikerült tiszta maradnom, de volt egy albérletünk, ahonnan távozni kényszerültünk. Három napot kaptunk arra, hogy elhagyjuk a házat. Teljesen kikészültem idegileg, ezért végső elkeseredettségemben bevettem 30 szem gyógyszert, a párom pedig körülbelül ötöt. Elindultunk a babával egy ismerősünkhöz, hátha tud segíteni az albérlettel kapcsolatban és ott tölthetjük az éjszakát. A babakocsit feltoltam a járdára, de nagyon szomjas lettem, mondtam a páromnak, hogy elmegyek vízért. Közben azonban András rosszul lett. Évek óta epilepsziás és újra rohamot kapott. Arrébb ment pár métert, mert tudta, hogy a kicsi mindig fél, ha rángatja a görcs. Mire visszamentem, András ott feküdt a földön, próbáltam locsolni a vízzel. Majd elkezdtük keresni a gyereket, de sehol sem találtuk. Elindultunk haza, mert abban bíztunk, hogy a rendőrök hazahozzák a kicsit. Nagyon rossz állapotban voltunk a gyógyszerektől, de bevallom, alig emlékszem valamire. Azóta volt, hogy az utcán aludtunk. Sok gyűlölködő levelet kaptam, de a kisfiam a szemem fénye és mindent megteszünk azért, hogy újra velünk legyen. Mire a cikk megjelenik, ígérem, egy kórházban fekszem majd, ahol segítenek rajtam. Össze akarom szedni magam, mert vissza akarjuk kapni a kisfiunkat – fogadkozott Renáta.

Kapcsolódó Cikkek

  • Öngyilkos lett Kulcsár Attila hajléktalan apja

    Öngyilkos lett Kulcsár Attila hajléktalan apja

    Nagykanizsán, a szegénysoron egy szoba-konyhás házban nevelkedett Kulcsár Attila. Hiába lett dúsgazdag, hiába vett a szüleinek kacsalábon forgó palotát, családját tragédiák sora kísérte.

  • A szépség és a szörnyeteg továbbra tarol

    A szépség és a szörnyeteg továbbra tarol

    Továbbra is a Disney játékfilmje, A szépség és a szörnyeteg vezeti az észak-amerikai kasszasikerlistát: a hétvégén 88,3 millió dollárral (25,3 milliárd forinttal) növelte bevételeit, és globálisan átlépte az 500 millió dolláros jegybevételt – számolt be róla vasárnap a Variety.