2017. november 16., csütörtök
Ödön

Aktuális

A magyar határ felé tartó migránsok egy része visszafordult

A magyar határ felé kedden elindult migránsok nagy része, miután estére a Belgrádtól mintegy 30 kilométerre fekvő vajdasági Ópazovára (Stara Pazova) ért, úgy döntött, hogy visszatér a szerb fővárosba – jelentette az N1 televízió.

A tévécsatorna tudósítója a helyszínen arról számolt be, hogy a Belgrádból a magyar határ felé elinduló mintegy 300 migráns nagy része úgy döntött, hogy visszatér a fővárosba, mert elfáradtak, és az eső is elkezdett esni.


Mintegy 50 migráns azonban folytatta az útját Újvidék felé – tette hozzá a tudósító.

Mintegy 300 fiatal férfi délelőtt indult el a belgrádi autóbusz-pályaudvarról. A helyszíni beszámolók szerint önként keltek útra, azt mondták, nem várakoznak tovább a hidegben, folytatni akarják útjukat. A férfiak a magyar határ megnyitását követelő, kézzel írt papírlapokat lengettek.


A Blic című szerb napilap szerint a határ felé gyalog elinduló migránsok legfeljebb harminc éves férfiak, s a csoport tagjai szinte kivétel nélkül Afganisztánból, Pakisztánból vagy Irakból érkeztek. A lapnak úgy nyilatkoztak, hogy a szerb-magyar határhoz terveznek vonulni, és egészen addig ott akarnak tartózkodni, amíg a magyar határ megnyílik előttük.

A B92 belgrádi televíziónak a migránsokat segítő információs központ egyik képviselője, Gordan Paunovic úgy nyilatkozott: véleménye szerint nem saját maguktól indultak el a migránsok, valószínűbb, hogy “valamilyen aktivisták” bíztatták őket. A B92 szerint feltételezhetően a No Borders nevű csoport állhat az illegális bevándorlók tüntetésének és útra kelésének hátterében, a csoport ugyanis korábban is tiltakozásra buzdította már a migránsokat.

Szerbiában jelenleg 6-7 ezer migráns tartózkodik – jelentette be Nenad Ivanisevic szociálisügyi államtitkár kedden. A bevándorlók Nyugat-Európába szeretnének jutni, többször is elmondták, nem akarnak Szerbiában maradni, ám a magyar határon nem tudnak átjutni. A magyar hatóságok naponta 30 bevándorló menedékkérelmét veszik át.

Kapcsolódó Cikkek

  • A nap képe: Hol marad a reggeli?

    A nap képe: Hol marad a reggeli?

    Aytbek Sulaymanbekov egy ősi hagyományokat ápoló sas és a sólyom vadász, aki már tíz éves korától nevel és képez ki ragadozó madarakat zsákmányszerzésre.

  • A kazah nép nagy fehér cseh gyermekei

    A kazah nép nagy fehér cseh gyermekei

    Nagy valószínűséggel a Borat-filmek egyik legnagyobb rajongótábora látogatott el Kazahsztán fővárosában, ugyanis a hat cseh turista úgy gondolta, jó poén lesz parókában, mankinit húzva parádézni Asztanában úgy, ahogyan azt Sacha Baron Cohen tette a hatalmas botrányt kiváltott Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika című vígjátékában.

  • Soros behálózza Brüsszelt

    Soros behálózza Brüsszelt

    Az Európai Parlament (EP) tagjai és Soros György amerikai milliárdos spekuláns kapcsolatát vizsgáló bizottság felállítására tett javaslatot Strasbourgban Nigel Farage brit EP-képviselő.