EUR: 309,16 Ft
CHF: 288,33 Ft
2017. január 22., vasárnap
Artúr, Vince

Tech

A Yahoon keresztül levelezel? Könnyen lehet, hogy megfigyelnek

Yahoo-Logo-AH5-1600x899

A Yahoo internetes óriáscég állítólag titokban figyelte az elektronikus levelezéseket az egyesült Államok belföldi hírszerzése számára.

Az információt az amerikai közszolgálati rádió (NPR) közölte. Ebből kiderül, hogy a Yahoo tavaly titokban olyan szoftvert fejlesztett ki, amellyel megfigyelte levelezőprogramja klienseinek bejövő e-mailjeit, s az információkat továbbította a Nemzetbiztonsági Ügynökségnek (NSA). A megfigyelést az NSA kérésére végezte.

Az információt a Yahoo két volt – meg nem nevezett – munkatársa hozta nyilvánosságra, bár azt állították, hogy a kérés a titkos megfigyelésre nem csak az NSA-tól, hanem a Szövetségi Nyomozó Irodától (FBI) is érkezhetett. Több százmilliónyi elektronikus levelet ellenőriztek így, ráadásul az éppen akkor bejövő – és nem a megőrzött, elraktározott – leveleket figyelték, és az információt is valós időben juttatták el az NSA-hez vagy az FBI-hoz. Egyes e-maileket pedig külön elraktároztak, hogy bármikor előhívható legyen a belbiztonságiak számára.

A közszolgálati rádióban megszólaló kommentátor szerint először fordul elő, hogy nyilvánosságra kerül: egy internetes cég eleget tesz a hírszerzés kérésének és minden beérkező e-mailt ellenőriz. Az egyelőre nem derült ki, hogy a belbiztonsági szervek konkrétan mit kerestek, s az sem, hogy általában milyen jellegű információkra voltak kiváncsiak.

A Yahoo vezérigazgatónője, Marissa Mayers rövid közleményt adott ki, amelyben leszögezte, hogy törvénytisztelő állampolgár, aki betartja a törvényeket.

Az Egyesült Államokban egyébként 2008 óta a hírszerző szervek törvényesen kérhetnek amerikai telefontársaságoktól és internetes cégektől adatokat a klienseikről. Edward Snowden, az NSA korábbi alkalmazottja éppen e kiterjedt titkos megfigyelésekről hozott nyilvánosságra információkat, s ennek nyomán az amerikai hatóságok a magánélet védelmére hivatkozva vissza is fogtak néhány titkos programot.

Kapcsolódó Cikkek

  • Együttműködő robotok

    Együttműködő robotok

    Egyre több vállalat ismeri fel, hogy hosszú távú érdeke tevékenységének fenntartható végzése. Növekvőben van azon cégek száma, amelyek tudatosan törekednek ökológiai lábnyomuk csökkentésére, a környezet értékeinek védelmére.

  • Beperelték a Twittert!

    Beperelték a Twittert!

    A 2015 novemberében Párizsban és a 2016 márciusában Brüsszelben elkövetett torcselekmények áldozatainak hozzátartozói jogi eljárást kezdeményeztek a Twitter nevű közösségi szolgáltató ellen.

  • Kaspersky: kevés internetező használ biztonságos jelszót

    Kaspersky: kevés internetező használ biztonságos jelszót

    Még mindig csak kevés internetező alkot hatékony jelszót és használja azt biztonságosan, annak ellenére, hogy majdnem minden ötödik internetező fiókját megpróbálták már feltörni a Kaspersky Lab orosz kiberbiztonsági vállalat kutatása szerint.