EUR: 307,22 Ft
CHF: 282,06 Ft
2017. május 26., péntek
Evelin, Fülöp

Egyéb XVII.kerület

Babusa János 56-os emlékművet készít

Bemutatták Mindszenty József bíboros és az 1956 utáni megtorlás során mártírhalált halt Pálinkás-Pallavicini Antal közös emlékművének makettjét. A világ első köztéri szárnyas oltárát a tervek szerint október 30-án avatják fel a Nógrád megyei Rétságon. A távirati iroda tájékoztatása szerint a Kőbányán készülő alkotást a hetvenes évek óta Rákosmentén élő Babusa János készíti.

Pálinkás-Pallavicini Antal volt az, aki katonatisztként a rétsági laktanyából a budai püspöki palotába vitte Mindszenty József bíboros, hercegprímást, majd ezért a tettéért a forradalom után halálra ítélték és 1957 decemberében kivégezték. A helyi 56-os emlékbizottság kezdeményezésére és támogatásával megvalósítandó emlékmű makettjének bemutatóján elhangzott: Mindszenty Józsefet a Rétsághoz közeli Felsőpetényben tartotta fogságban az Államvédelmi Hatóság, ám a forradalom napjaiban, október 30-án őrzői magára hagyták. Ekkor biztonsága érdekében a rétsági páncéloslaktanyába szállították, majd másnap a forradalmi kormány kérésére katonai kísérettel Budapestre vitték.

A hercegprímást Pálinkás-Pallavicini Antal fogadta a rétsági laktanyában, és másnap ő kísérte a budai püspöki palotába. A forradalmat követően ezért perbe fogták, és először életfogytiglani szabadságvesztésre, majd halálra ítélték. Babusa János szobrászművész elmondta, hogy a szárnyas oltár két oldalán álló, az életnagyságúnál nagyobb szoboralakok bronzból készülnek, maga a szárnyas oltár pedig úgynevezett dizájnbetonból. Az oltár csúcspontjá egy lélekharang lesz.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen.

  • Tisztább lett a tér

    Tisztább lett a tér

    Olvasónk jelezte, a Szabadmájus téren tavaly nyártól idén tavaszig szemétkupacok rondították a környezetet. Megkeresésünkre az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, tudnak a jelenségről, miszerint újra és újra oda hordják a hulladékot, ahol nap mint nap gyerekek játszanak.

  • Bombák földjén lakunk?

    Bombák földjén lakunk?

    Több száz házat kellett kiüríteni a kerületben, amikor a Csömöri út 101. számnál zajló építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB–50-es típusú rombolóbombát.