2017. november 23., csütörtök
Kelemen, Klementina

Sport

Budapesten partizott Hamilton és Palvin

A Japán Nagydíj után Lewis Hamilton egyenesen Budapestre repült magángépével, hogy részt vegyen Palvin Barbi 23. szülinapi partiján. Bár egyik fél sem erősítette meg vagy cáfolta a hírt, egy bizonyos DJ Davko a közösségi oldalán említette meg, hogy a brit pilóta részt vett a buliban.

„Nem mindennap adatik meg a lehetőség az ember életében, hogy egy általa nagyra tartott F1-pilótának, név szerint Lewis Hamiltonnak zenéljen, mindenesetre velem megtörtént a Gozsdu Manó Klubban, mi több, egy-egy tracknél még bólogatott is. Közös kép sajnos nem készült, mivel társasággal érkezett, ezért a legkevésbé sem szerettem volna belemászni az intim szférájába, de ez mit sem von le az élményből” – írta a lemezlovas.


Hamilton és Palvin Barbi egyébként jó kapcsolatot ápol egymással, sőt többször is együtt érkeztek a Forma–1-es versenyekre, a nemzetközi sajtó pedig már nemegyszer össze is boronálta őket.

Szuzuka, 2016. október 6. Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője érkezik a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság Japán Nagydíjának helyszínére, a szuzukai pályára 2016. október 6-án. A futamot október 9-én rendezik. (MTI/EPA/Diego Azubel)

Lewis Hamilton – Fotó: MTI/EPA/Diego Azubel

Kapcsolódó Cikkek

  • A világ legjobbja lett a vizes vb nyitó előadása

    A világ legjobbja lett a vizes vb nyitó előadása

    Két kategóriában is díjazták a 17. FINA Világbajnokság nyitó előadását a rendezvényszakma Oscar-díjaként is emlegetett, rangos Bea World – Best Event Awards ünnepélyes díjátadó gáláján. Az egyik legfontosabb kategória, a Best Live Entertainment szekció fődíját Káel Csaba, a nyitóesemény főrendezője, a Müpa vezérigazgatója és a produkció látványvilágáért felelő francia kollektíva, az ECA2 vezetője, Jean-Christophe Canizares közösen vette át.