EUR: 322,45 Ft
CHF: 279,79 Ft
2018. június 20., szerda
Rafael

Belföld

Budapesten temetik a gödöllői kisrepülő-balesetben elhunyt anyát és fiát

Hamvasztás után Budapesten vesznek végső búcsút a gödöllői repülőbalesetben elhunyt F. Magdolnától és kisfiától, Attilától.

Már biztos, hogy az utasokat szállító B. Zsoltnak nem volt kereskedelmi pilótaengedélye (CPL), mégis szállított utasokat. Magdolnának és fiának 35 ezer forintba került a végzetes út. Mint ismeretes, szeptember 18-án a két gép összeütközött, a földbe csapódott, a pilóták és az utasok pedig szörnyethaltak.03 b.zsolt-godollo-legibaleset


– Hazugság, hogy Magdolna és kisfia, Attila ajándékba kapta a repülést. Nem is ismerték a pilótát, sohasem találkoztak. Magdolna korábban elmondta, hogy megnézik Budapestet felülről, és ki tudja fizetni érte a pénzt. Bár a kisfiú félt a repüléstől, tervbe vették, hogy az egész család Madridba utazik, és együtt megnézik a világhírű stadiont. A szülők azt szerették volna, ha Attila előtte kellemes élményt szerez az első repüléssel – mondta a Lokálnak az egyik családtag.godollo-lezuhant-repulo-police1

 

A sétarepülést hirdető oldal egyébként a baleset óta elérhetetlen. A légügyi hatóság közben vizsgálja az elhunyt pilóták engedélyét, és több súlyos szabálytalanságra is rábukkant.


– Öt évre visszamenőleg ellenőrizhetik az elhunyt pilóták képzési dokumentumait. A pilótaképzés drága dolog, egy óra 40 ezer forintba, a CPL megszerzése pedig 10 millió forintba kerül. Sajnos előfordul, hogy a pilóták úgy igazolnak maguknak repült órákat, hogy valójában nincs mögötte igazi teljesítmény – árulta el a Lokálnak egy neve elhallgatását kérő légügyi szakértő.godollo-lezuhant-repulo-police2

Magdolnát és kisfiát még mindig nem temették el, erre az elkövetkező hetekben kerül majd sor. Úgy tudjuk, anyát és fiát a hamvasztás és a nyilvános búcsúztatás után Budapesten helyezik végső nyugalomra.

Kapcsolódó Cikkek

  • Charlie és Mészöly is díszpolgár lett

    Charlie és Mészöly is díszpolgár lett

    Átadta Budapest díszpolgári címeit Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közgyűlés keddi ünnepi ülésén. Az elismerésben nyolcan részesültek, akik a főváros életében jelentős, meghatározó szerepet töltenek be, kiemelkedő teljesítményükkel Magyarországnak, Budapestnek dicsőséget szereztek.

  • OLAF: Milliárdokat csalt Göncz alapítványa

    OLAF: Milliárdokat csalt Göncz alapítványa

    Az egykori MSZP-s politikus, Göncz Kinga által alapított alapítvány is tagja volt azon két cég egyikének, amelyeknél súlyos szabálytalanságokat és csalást állapított meg az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala(OLAF).

  • Orbán: Nem engedhetünk a szuverenitásból

    Orbán: Nem engedhetünk a szuverenitásból

    “A második világháború után megtanultuk, hogy Magyarország legértékesebb vagyona a szuverenitása” – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Óbudán, a szovjet megszállás áldozatainak emlékműve átadási ünnepségén.

  • A Szabadság tér a szurkolók fellegvára

    A Szabadság tér a szurkolók fellegvára

    Futball-lázban ég a világ és természetesen Budapest sem maradhat ki a sorból. A fővárosban több szurkolói zóna is várja a drukkereket, de a legnagyobb Foci Mozi elnevezésű kültéri drukkerhely, amely a Szabadság téren üzemel.