EUR: 313,03 Ft
CHF: 290,72 Ft
2016. december 02., péntek
Melinda, Vivien

Egyéb VIII.kerület

Cirkuszvilág a Vajdában

A Vajda Péter Ének-zenei Általános és Sportiskolában huszáros vágással oldották meg, hogy a gyerekeknek szombat ellenére legyen kedvük iskolába menni október 15-én. A tanárok ugyanis cirkuszos tematikus napot tartottak a suliban, ahol természetesen mindenki jól érezte magát.

cirkuszvajda1 (8)

Kik is a főszereplők a képen?

Mint azt a Lokál Takács Leonórától, a program egyik főszervezőjétől megtudta, nem ez volt az első ilyen nap az iskolában.
– Rendszeresen szervezünk különböző tematikus napokat azért, hogy a gyerekek érdeklődését felkeltsük valamilyen aktuális esemény, vagy téma iránt. Mivel Ökoiskola vagyunk, sokszor kerül fókuszba a környezeti nevelés, de a reneszánsz, a karácsonyi ünnepkör, a magyar feltalálók, a fogyatékkal élő társak elfogadása, és Kodály öröksége is szerepelt már nálunk projektnapok témájaként. Ez a mostani annyiban volt más, mint a többi, hogy a cirkusz világa nem kapcsolódik szorosan az iskolához és a tananyaghoz, ám mégis van kapcsolódási pont. Tavaly megrendeztük ugyanis a „Vajdás Csillag Születik” műsort, ahol az ifjú tehetségek előadhatták produkciójukat. Úgy éreztük, hogy az ének, a tánc, a bohózat és sportbemutatók olyan közel állnak a cirkusz világához, hogy mindezt egy tematikus nappá tudjuk gyúrni. A gyerekeket nagyon érdekli a cirkusz világa, ami valójában egy összművészeti világ, amelyben az órarend minden eleme képviselteti magát – mondta lapunknak  – mondta Takács Leonóra.
A program lebonyolítása a régi akadályversenyekre hasonlított: a gyerekeknek különböző állomásokon kellett feladatokat teljesíteniük. A tanárok olyan kihívásokat terveztek, amelyek egyszerre voltak hasznosak és szórakoztatóak. A jó hangulatnak köszönhetően, a diákok nem versenynek, hanem egy nagyszerű szórakozásnak fogták fel az egészet. Volt például érzékszervi állomás, ahol árnyakat kellett a valódi látvánnyal párosítani, cirkuszi hangokat – taps, dobpergés – kellett felismerni, és cirkuszban kapható édességeket lehetett – bekötött szemmel megkülönböztetni. A nagyobbaknak tervezett állomásoknál igyekeztek kihasználni a tantárgyi kapcsolódásokat. Volt olyan állomás, ahol a perec – mint a cirkuszi büfé egyik legkelendőbb finomsága – hiányosan leírt receptjét egészíthették ki a diákok, és memória játékot játszhattak a hozzávalók magyar – német nyelvű szókártyáival.

cirkuszvajda1 (4)

Bartendaz csoport tagjai a saját testsúlyos gyakorlatok műfajában mutattak be a fizika törvényeit meghazudtoló gyakorlatokat

– A németet tanító kolléganő szókártyákat készített a hiányzó szavakkal, mert nem szerette volna, hogy akár egyetlen csoport is sikertelenül fejezze be a feladatot. Végül saját készítésű pereccel jutalmazta a gyerekek igyekezetét. A testnevelők is készültek, így a tornatermekben több, a cirkuszban is használt kelléket próbálhattak ki a gyerekek. Az egyik legérdekesebb állomás szerintem az volt, ahol cirkuszi témájú festményeket kellett a gyerekeknek befejezniük úgy, hogy az eredeti, a teljes képet nem látták. Így megtudhattuk, hogy tanítványaink mit képzelnek egy-egy képbe, hogyan nézne az ki, ha ők festenék.
Mint azt Takács Leonóra hozzátette, az ilyen tematikus napokon általában a gyerekek is előadnak valamit.
– A 8. Z osztály tavaly több produkcióval is fellépett a csillagnapon. Kiderült, hogy tehetséges bűvészek, humoristák és stand up személyiségek ülnek a padokban. Most egy interaktív produkcióval készültek, nagyon népszerű és sikeres állomást szerveztek. Takács Leonóra kiemelte, hogy meghívott vendégként köszönthették a Bartendaz csoportot, amelynek tagjai a saját testsúlyos gyakorlatok műfajában mutattak be a fizika törvényeit meghazudtoló gyakorlatokat. Az egyesület által képviselt eszmei háttér és gondolkodásmód nagyon szimpatikus számunkra. A személyes találkozás nagy élmény volt. Hiteles embereket ismertünk meg a Bartendaz tagjaiban, akik elkötelezettséggel, hittel és kitartással fordulnak a nehéz háttérrel küzdő fiatalok felé. A Cirkusz projekt szombatja kellemes munkanap volt a Vajdában – összegezte Takács Leonóra.

A fényképeket az iskola fotószakkörének tagjai, Holndonner Botond, Kiss Ádám, Kiss Máté és Kocsis Csaba készítették.

Kapcsolódó Cikkek