EUR: 313,03 Ft
CHF: 290,72 Ft
2016. december 02., péntek
Melinda, Vivien

Aktuális

Te is tagja lehetsz a világűrben születő új nemzetnek

Emlékmás

Nem mindennapi bejelentést tett a napokban egy csapat tudós és jogász Párizsban. Új nemzet születik a világűrben!

Ezzel a lépéssel az alapítók nem titkolt szándéka, hogy elősegítsék a világbékét, védjék a Földet egy esetleges távoli galaxisból érkező idegen faj fenyegetésétől, továbbá biztosítsák az új technológiákhoz való jogot minden ember számára.

Igen, tudjuk, hogy ez egy picit meredeken hangzik első hallásra/olvasásra, ám ennek tényleg a fele sem tréfa. Az űrnemzet Asgard után kapta nevét, amely a skandináv mitológiában az istenek lakhelye volt. A sci-fibe illő új nemzet egyébként tagja lenne az ENSZ-nek, ráadásul még saját zászlóval és himnusszal is rendelkezne.  És csak most jön a lényeg:

Igor Asurbejli, a projekt vezetője elmondta, hogy Asgardia állampolgárai fizikailag a Földön maradnának, de egyúttal állampolgárai lennének az űrállamnak is. Igor, aki egyébként az UNESCO űrtudományi bizottságának elnöke, hozzátette, hogy ha a regisztráltak száma eléri a százezret, akkor kérvényt fognak benyújtani, hogy Asgardiát ismerje el az ENSZ mint egy szabad, önálló országot. Ha esetleg te is tagja szeretnél lenni ennek a galaktikus közösségnek, akkor nincs más dolgot, mint itt http://asgardia.space/ regisztrálni.

Természetesen egy halom jogi és egyéb más kérdést felvet az új állam alapítására tett lépések, ám a tagjai lelkesedését ezek a problémák nem törik meg. Mint mondták, mindenre van megoldás, a világűr szabadon kutatható mindenki számára. Első műholdjukat valamikor 2017 és 2018 között tervezik fellőni – írja a Guardian.

Viszlát a partin Richter!

Kapcsolódó Cikkek