2018. június 21., csütörtök
Alajos, Leila

Egyéb XVII.kerület

Gyűrűt kaptak a madarak

Október első hétvégéjén madárgyűrűző bemutatót és madármegfigyelést tartott a Magyar Madártani Egyesület a Naplás-tónál. A kilátogató gyerekek igazán közel kerülhettek az énekes madarakhoz.

– Alapvetően kutató célzata van egy olyan eseménynek, mint a hétvégi is volt, madárgyűrűzéskor ugyanis a madarak egyéni megjelölést kapnak – magyarázta lapunknak Lendvai Csaba, a Magyar Madártani Egyesület munkatársa, miért gyűlt össze népes csoport a Naplás-tónál. – Ennek segítségével adatokat gyűjtenek, hiszen egy újabb elfogás vagy esetleges pusztulás esetén az állat lábán lévő gyűrű alapján képet kaphatunk, merre vonultak és milyen feltételek között éltek.


A tó mellett sok gyerek is felsorakozott, az egyesület ugyanis arra is gondot fordít, hogy a fiatalok megismerjék a környezetükben lévő színes élővilágot.

– Meghallgatták, simogathatták az énekes madarakat, valóban kapcsolatba kerülhettek a természettel. Mindig a természetvédelem fontosságára hívjuk fel a figyelmet, és ilyen módon valóban könnyebb megszerettetni a gyerekekkel a környezetüket, ugyanis sokan nem is találkoznak ezekkel az élőlényekkel. Játékos formában továbbítjuk feléjük az üzenetet. Erre pedig megfelelő helyszín volt a Naplás-tó, mivel több védett növény- és madárfaj él itt. – Ilyen rövid idő alatt mi is húsz fajjal találkoztunk, ami alátámasztja a helyválasztás helyességét – tette hozzá Lendvai Csaba.


Kapcsolódó Cikkek

  • 650 perc zene

    650 perc zene

    650 perc zenével tisztelegtek a 650 éves Kecskemét város előtt a kecskeméti szólisták és együttesek, akik a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a Nagytemplom ódon falait töltötték meg zenével a múlt szombaton reggeltől egészen estig.

  • Megújul a színház, uszoda épül

    Megújul a színház, uszoda épül

    A Petőfi Színház rekonstrukciója, az uszoda kivitelezése és a kerékpárutak fejlesztése várhatóan még ebben az évben startol, de jó ütemben halad a csomag többi eleme is.

  • Ne dobj mindent a kukába!

    Ne dobj mindent a kukába!

    Észre sem vesszük, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy újragondolva adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani.