EUR: 309,65 Ft
CHF: 266,97 Ft
2017. szeptember 22., péntek
Móric

Extra Veszprém

Hass, alkoss, mutasd meg a tehetséged!

Második alkalommal rendezték meg a Pannon UniFest ifjúsági összművészeti fesztivált és versenyt október 10. és 16. között Veszprémben, amely immár egy héten keresztül nyújtott fellépési lehetőséget a fiatal tehetségeknek és kínálta a kulturális programok és szakmai műhelyek garmadáját.

(Fotós: Domján Attila)

Az ország minden részéből érkeztek fellépők  Fotós: Domján Attila

A fesztivált tavaly hozta létre a Hallgatók a Művészetért Egyesület azzal a céllal, hogy a kultúrát és az egyes művészeti ágakat összekötő kapocsként használva párbeszédet teremtsen a fiatalok között. Az első év sikerét követően idén már több mint 250 határon innen és határon túl élő középiskolás és egyetemista mutathatta be művészeti tudását a nagyközönség előtt ének-zene, tánc, próza, színjátszás, fotó és rövidfilm kategóriában. A nyitott kapuk szellemében a profibb produkciók mellett az első szárnypróbálgatások is helyet kaptak, a csiszolatlan gyémántok felfedezésén túl ugyanis a szervezők sokkal fontosabbnak tartják, hogy alkotásra ösztönözzenek.

Nem csak a zenei tehetségek mutatkozhattak meg (Fotós: Domján Attila)

A zenei tehetségek is bemutatkozhattak  Fotós: Domján Attila

Mindamellett előbbiekre is akadt példa, a résztvevők pedig egytől egyig értékes tapasztalatokkal gazdagodhattak: a neves szakemberekből álló zsűri időt és energiát nem sajnálva hasznos tanácsokkal látott el mindenkit, a retorikával, színészettel, tánccal kapcsolatos workshopokon pedig előadói képességeiket is fejleszthették a fiatalok. Az elhangzottak a nézőknek is épülésére szolgáltak, akiket a látványos produkciókon túl a Gárdonyi Ifjúsági Zenekar és a fesztivál kísérő rendezvénye, a Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó várt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtámadták a Pet Shop Boys tagjait

    Megtámadták a Pet Shop Boys tagjait

    Megtámadták a Pet Shop Boys egyik zenészét és stábja egyik tagját Rio de Janeiróban, a Copacabanán – tudósított a helyi médiára hivatkozva a The Guardian.

  • Vízben szült Szinetár Dóra

    Vízben szült Szinetár Dóra

    Vasárnap este született meg Szinetár Dóra harmadik gyermeke, Makranczi Benjámin. A Hot! magazinnak adott interjújában a színésznő elmesélte, hogy három gyerekének világrajövetele közül Benjaminét viselte a legjobban.

  • Több százmilliót bukott Schobert Norbi

    Több százmilliót bukott Schobert Norbi

    Sok százmillót bukott el az utóbbi években Schobert Norbi. Volt idő, amikor a fitneszedzőnek és feleségének, Rubint Rékának a napi megélhetés is gondot okozott, nem beszélve a 2015-ben kirobbant Buda-Cash- és Quaestor-botrányokról, amelyek után Norbi maga vállalta a részvényesek kártalanítását.