2017. december 18., hétfő
Auguszta

Belföld Tatabánya

Hetzmann Zoltánné kapta a Felsőgalláért Díjat

Ki tette a legtöbbet az elmúlt egy évben Felsőgalláért? A lelkes munkáért járó, civil alapítású díjat idén Hetzmann Zoltánné kapta.

Ünnepeltek szombaton a felsőgallai Széchenyi István Művelődési Házban, idén is gazdára talált ugyanis a Felsőgalláért Díj. Mint mindig, most is sikerült egy olyan személynek adni, aki igazán rászolgált. Hetzmann Zoltánnét többen is jelölték a díjra, végül pedig szokás szerint a Felsőgallai Baráti Kör döntött. Hetzmann Zoltánné , ahogy sokan ismerik, Magyari Ildikó születése óta Felsőgallán él, annak idején a Felsőgallai Baráti Kör egyik alapító tagja és 17 évig vezetőségi tagja volt. Sokat tett azért, hogy tánccsoport és zenekar alakulhasson Felsőgallán, hogy feléledhessenek a régi hagyományok. Úgy gondolja, talán ezzel érdemelhette ki a díjat, aminek természetesen nagyon örül.


14_felsogalla_dij_01

A felsőgallai óvodások és iskolások, valamint a dalkör is köszöntötte ezen a számára jeles napon, a plakettel együtt pedig sok ölelést és kedves szavakat is kapott az egybegyűltektől.
A díjat Turainé John Katalin alpolgármestertől vette át, aki köszöntő beszédében kiemelte, hogy a városrész sokat köszönhet Hetzmann Zoltánnénak, amiért ő, valamint természetesen az ott élők is mindig hálásak lesznek.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Budapesti adventi vásár lett Európa egyik legjobbja

    Budapesti adventi vásár lett Európa egyik legjobbja

    A Szent István téri Adventi Ünnep a Bazilikánál elnevezésű rendezvény negyedik helyezést ért el a kontinens legjobb karácsonyi vásárait megversenyeztető, brüsszeli székhelyű független European Best Destinations utazási portál által szervezett közönségszavazáson.

  • Százmilliós kedvezményt kapott Simicskától a Jobbik

    Százmilliós kedvezményt kapott Simicskától a Jobbik

    Egy nevetségesen alacsony bérleti díjnak megfelelő árért kapott Simicska Lajos cégeitől plakáthelyeket a Jobbik, szinte ajándékba. Miközben a párt a rájuk váró 661 milliós ÁSZ-büntetés ellen szervezett tüntetést, kiderült: nem csupán a bérléskor, hanem a későbbi tulajdonátruházáskor is botrányosan kedvező feltételekhez jutott a Jobbik.

  • Hideg, téli idő várható a jövő héten

    Hideg, téli idő várható a jövő héten

    Hideg, téli idő várható a jövő héten. A leghidegebb órákban mínusz 10 Celsius-fok körüli értékek is lehetnek, s a maximumok is fagypont körül alakulnak. Többször várható havazás is, Szenteste napján inkább napsütéses idő várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak vasárnap az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Fidesz: Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

    Fidesz: Ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében

    A szélsőséges pártok véleményétől eltekintve ma már nemzeti egység van a kettős állampolgárság tekintetében, a honosítással a határon túli magyarság közjogi értelemben is a magyar nemzet részévé válhatott – mondta el a Fidesz frakcióvezetője vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.