EUR: 314,15 Ft
CHF: 290,78 Ft
2016. december 05., hétfő
Vilma

Egyéb Dunaújváros

Ismerős Arcokkal volt tele a Dózsa Mozi galériája

Először lépett a nagyérdemű elé az Ismerős Arcok a dunaújvárosi Dózsa Moziban. A zenekar vezetőjével, Nyerges Attilával beszélgettünk múltról, jelenről, identitásról, zenéről.

Dunaújvárosban ugyan nem az első fellépése volt az Ismerős Arcoknak, ám a védett szocreál épület Dózsa Mozijának galériájában viszont igen. Nyerges Attila, az együttes vezetője valóban remek estével, szívet-lelket bizsergetően lépett túl az üres önmegvalósításokon csapatával. Igazán tartalmasnak és élménycsemegének számítottak énekeik, generációktól függetlenül.

– Azt hiszem egész egyszerűen úgy alakult ez a zenekar, ahogyan manapság alakulnak a zenészsorsok. Bennünk nem munkált, hogy sztárként éljük az életünket vagy rivaldafénybe kerüljünk. Egyszerűen mondanivalónk volt a világ számára, s ezt szerettük volna minél hangosabban közölni azokkal, akiknek erre szükségük volt. A tenni akarásba forduló közlési vágy pedig egyfajta otthonról hozott valami nálam. Bár ez a változás egy időben történt a zenekar tagjainál is, hiszen szegről-végről egy évfolyam vagyunk, már jó néhány évet eltöltöttünk a zenei életben, amikor eljött a pillanat, hogy olyasmit csináljunk, ami nem kimondottan a szórakoztatásról szól. Valamit tenni szerettünk volna – mesélt a kezdetekről az együttes vezetője.

Nyerges Attila a színpadon Fotó: Lokál

Nyerges Attila a színpadon
Fotó: Lokál

–  Hozzárakni valamit akár a társadalmunkhoz, de akár fellépni azok ellen az igazságtalanságok ellen, amik akkor még tényszerűek voltak Magyarországon. Például a kettős állampolgárság hiánya, vagy az, hogy nem lehetett beszélni a határon túli magyarokról. Mindez azért jelentkezett nagyjából egy időben a mi életünkben, mert az a generáció vagyunk, akik 1987-ben érettségiztünk. A kilencvenes évek előtt végeztük iskoláinkat, s pofonként éltük meg a rendszerváltást, mert akkor szembesültünk azzal, hogy amit ott tanultunk, annak nagy része hazugság volt – emlékezett vissza Nyerges.

Attila egyik nagyapja Ludovikát végzett tisztként sem mesélt a többi nagyszülővel együtt annyit, amennyi esetleg szükséges lett volna a generációnak. Joggal kerül szóba beszélgetésünk során az identitás kérdése.

A színpadon azt a világot szeretnék átadni, amit megálmodtak Fotó: Lokál

A színpadon azt a világot szeretnék átadni, amit megálmodtak
Fotó: Lokál

–  Ha bevalljuk, ha nem, az identitás nevelése terén azért vannak hiátusok. Ez látszik ezen a nagyon elrontott népszavazáson is. Voltam szavazni, természetesen nemmel szavaztam, de ugyanazt a szégyent éreztem, ami látszott 2004. december 5-én, s naponta megmutatkozik. Dolgunk bőven van, még akkor is, ha klasszabb volna mondjuk csak a napsütésről énekelnem, bár jóval szegényebb lenne az életem. Bőven biztosítva látom a munkánkat, amíg bírjuk. A közönségben pedig azt látom, hogy generációk járnak a koncertjeinkre, nem pedig egy bizonyos réteg. Szülők, akik hozzák a gyerkőcöket. Sok olyan előadást is készítünk, ami idősebbeknél is értő fülekre talál. Azt szeretném, hogy a gyerekként megálmodott világot, amit gyerekeimnek, szeretteimnek is elképzeltem, megmutassam a színpadról. Nem biztos, hogy ez megvalósul, hiszen olyan dolgok ezek, amik engem zavarnak. Amikor egyként gondolunk itt a Kárpát-medencében mindenkire. Amikor nem kell, hogy egymás farkasai legyünk. Hogy ne kelljen a mosoly mögé gondolni, mert szívből jön. Ahogy a dalaink eltalálnak másokhoz, talán egyre többen döbbennek rá, hogy ez az, ami őket is zavarja.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek