EUR: 312,94 Ft
CHF: 288,93 Ft
2016. december 07., szerda
Ambrus

Belföld

Jó helyre került Szilágyi Áron kardja

Fennállásának tízéves jubileumát ünnepelte a hétvégén a MOL által megálmodott Új Európa Alapítvány. A szervezet egy évtizede támogat tehetséges fiatalokat és gyermekgyógyító programokban részt vevő civileket. Az alapítvány „neveltjei” között ott van a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áron is, aki az évforduló alkalmából kardot ajándékozott Hernádi Zsolt MOL-vezérnek.

Fotó: Csudai Sándor

Fotó: Csudai Sándor

A tizedik születésnapját ünnepelte a MOL Új Európa Alapítvány a hétvégén a budapesti Millenárison. Az alapítvány a fiatal tehetségek (sport, művészet, tudományok területén) és a gyermekegészségügy tartós és kiemelt támogatója, több mint egymilliárd forintot osztott ki az elmúlt években. Az alapítvány az eltelt évtized alatt több mint négyezer tehetségnek nyújtott összesen félmilliárd forintnyi támogatást, ők kimagasló eredményeket értek el a sport, a tudomány vagy a művészet területén. Az Új Európa ennyivel nem érte be és közvetetten 90 ezer gyermeken segített, szintén félmilliárd forintnyi összeggel. Ez a forrás közel 400 gyermekgyógyító programhoz jutott el, így olyan módszerek honosodhattak meg, mint például a különböző művészeti és élményterápiák, illetve az állatokkal (kutyákkal vagy lovakkal) dolgozó sikeres terápiás programok.

A rendezvényt Herczeg Anita, Áder János köztársasági elnök felesége nyitotta meg, aki felszólalásában arról beszélt, hogy a sikerességnek csupán egyik feltétele a tehetség, annak kamatoztatásához elengedhetetlen a stabil háttér. – Ilyen az Új Európa Alapítvány is, amely nem önmagát helyezi a középpontba, nem egy „szelfi”, hanem figyelmét másokra irányítja – húzta alá. Elmondta: a MOL alapítványa egyedülálló értékteremtő munkát végez.

Fotó: Csudai Sándor

Fotó: Csudai Sándor

– A MOL Új Európa Alapítványát azért hoztuk létre 2006-ban, hogy segítsük azokat a gyerekeket, akik hisznek az álmaikban, és hajlandóak ezért keményen megküzdeni – ezt már Hernádi Zsolt, a MOL elnök-vezérigazgatója mondta ünnepi felszólalásában. – Immár tíz éve több ezer ifjú tehetség álmát segítjük megvalósítani, a gyermekgyógyító programon keresztül pedig ott állunk több ezer család mellett, akiknek nap mint nap elképesztő teherrel kell megküzdeniük. A munkánkat folytatjuk, büszke vagyok erre a tíz évre, köszönöm mindenkinek, aki részt vett benne! – fogalmazott.

A rendezvényen bemutatták az „Új Európa Alapítvány arcait” is, akikre szeptember 5–28. között az alapítvány internetes oldalán lehetett szavazni. A program sikerét bizonyítja, hogy három hét alatt több mint 50 ezren voksoltak. Az érdemesnek talált tehetségek és szervezetek egy-egy millió forint támogatásban részesültek.
Az Új Európa Alapítvány arcának ezúttal Bányai Zsombor párbajtőrvívót, Orosz Viktor íjászt, Knoch Viktor gyorskorcsolyázót, Radnóti Róza zongoristát és Kiss Márton Balázs zongoraművészt választották meg.

A civil szervezetek kategóriájában szintén öten kaptak díjat: a Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány, az Autista Segítő Központ,  a Pata és Mancs Terápiás és Oktatási Egyesület, a Vertebra Alapítvány és a Te hangodat ismerem program is megkapta az alapítvány elismerését.

Fotó: Csudai Sándor

Fotó: Csudai Sándor

Az egész napos családi rendezvényen a fiatal tehetségeken kívül az Új Európa Alapítvány eddigi támogatottjai is részt vettek. Köztük volt Szilágyi Áron kétszeres olimpiai bajnok kardvívó, valamint a MOL-csapat képviseletében az ötszörös olimpiai aranyérmes Kozák Danuta kajakozó és Szász Emese párbajtőröző, a riói olimpia bajnoka.

Szilágyi Áron tíz éve, még 16 évesen, az elsők között kapott anyagi támogatást az alapítványtól. A tízéves jubileum alkalmából a riói olimpián őt aranyéremhez segítő négy kardjából egyet (amellyel az elődöntőben is vívott) Hernádi Zsoltnak ajándékozott. – A segítség azt az időszakot könnyítette meg, amikor az utánpótlásból a felnőttbe kellett átverekednem magam – mondta kétszeres olimpiai bajnokunk, hozzátéve, hogy ez a váltás nagyon nehéz állomás a sportolók életében, ilyenkor sok tehetséget veszít el a magyar sport. – Biztos vagyok benne, hogy ha akkor nem jött volna a MOL és az Új Európa Alapítvány, nekem is sokkal nehezebb lett volna az átállás – emelte ki.

Fotó: Csudai Sándor

Fotó: Csudai Sándor

FIATAL TEHETSÉGEK

Knoch Viktor (1989) – gyorskorcsolyázó

Viktor hétéves kora óta korcsolyázik, többszörös országos bajnok, az utóbbi években feltörekvő magyar short-track szakág egyik legeredményesebb képviselője. Eddigi legjobb eredménye a 2009-es torinói téli olimpián elért 5. hely 1500 méteren, 26 év után ez volt az első pontszerző hely, amelyet magyar sportoló téli sportágban elért. 2015-ben világkupagyőztes lett, ezzel 25 évesen a sportág első magyar világkupa-győzelmét érte el, egyben pályafutása első egyéni világkupaérmét nyerte meg, sporttörténelmet írva ezzel. Pályafutását 2007 és 2009 között segítette a MOL Tehetségtámogató Program.

Orosz Viktor (1996) – íjász

Viktor a magyarok közül elsőként lett a World Archery ifjúsági világbajnoka. 2013-ban első helyezést ért el a teremíjász-bajnokságon, amivel új Európa- és világcsúcsot állított fel. Kiemelkedő volt a 2014-es World Archery Indoor World Championshipen (U21-es teremíjász-világbajnokság) való szereplése, ahol aranyérmet szerzett. 2014-ben megkapta az Év Íjásza címet. A világszövetség véleménye szerint a magyar sportoló jelenleg a világ legsikeresebb ifjúsági íjásza. Viktor utazási költségeihez 2013 óta hozzájárul a MOL Tehetségtámogató Program.

Radnóti Róza (1997) – zongorista                                                                                

Róza hétéves kora óta zongorázik, a Dohnányi Ernő Zeneiskolában tanult Karsai Gabriella tanítványaként. A Járdányi Pál Zeneiskola zongora tanszakán végzett, ahol Hornyászkyné Becht Erika (MOL Tehetséggondozásért Díj, 2009) tanítványa volt. Zenei fejlődését Eckhardt Gábor, Hambalkó Edit és Mácsai János is segítette. Jelenleg a Zeneakadémián Némethy Attila és Lantos István tanítványa. Számos hazai és nemzetközi versenyen sikeresen szerepelt, amelyek költségeihez a MOL Tehetségtámogató Program 2011 óta több alkalommal is hozzájárult.

Bányai Zsombor (1996) – párbajtőrvívó

Zsombor 2008-ban kezdett el vívni a Vasasban, egy év múlva már korosztályos válogatott lett, 2014-ben a junior párbajtőrcsapat tagjaként megnyerte a korosztályos világ- és Európa-bajnokságot, a párbajtőrcsapattal Héraklész-díjat kapott. A világranglista jelenlegi első helyezettjeként korosztályának legeredményesebb párbajtőrözője. Tanulmányait az érettségi után a Corvinus Egyetem tájrendező és kertépítő mérnöki szakán kezdte meg. A MOL Tehetségtámogató Program és a Tehetségtámogató Klasszis program 2012-től segíti Zsombor pályafutását.

Kiss Márton Balázs (1992) – zongoraművész

Kiss Márton Balázs zenész szülők gyermekeként hatéves korában kezdett el zongorázni. Több nemzetközi versenyen is dobogós helyen végzett, azóta is rendszeresen hívják külföldre koncertezni. 2012-ben megnyerte a Forum Hungaricum ösztöndíjversenyét, 2016-ban pedig a bécsi Rosario Marciano nemzetközi zongoraversenyen második lett. Márton 2016-ban felvételt nyert a párizsi Schola Cantorumba, Franciaország egyik legpatinásabb zenei főiskolájára. A MOL Tehetségtámogató Program 2008 óta kíséri figyelemmel zenei pályafutását.

CIVIL SZERVEZETEK

Magyar Bohócok a Betegekért Alapítvány

Az alapítvány bohócdoktorai 2000 óta járják a kórházak gyermekosztályait Budapesten és vidéken, hogy a „nevetésterápia” módszerével segítsék a gyerekek gyógyulását, gyógyítását. A bohócdoktori vizitek során egyszerű trükköket, tréfákat mutatnak be a gyerekeknek vagy igyekeznek őket ezekbe bevonni, így lelki felüdülést, örömet visznek a kórházi mindennapokba, elfeledtetve a kezelések, műtétek okozta fájdalmakat, a betegséggel folytatott küzdelem nehézségeit. Tevékenységüket 2007 óta támogatja a MOL Gyermekgyógyító Program.

Vertebra Alapítvány

A gerincferdülés diagnózisát követően korzett, azaz egy merev fűző egész napos (éjjel-nappali) viselését írhatja elő a szakorvos, amennyiben az eszköz nélkül a betegség akár komoly gerincműtéthez is vezethetne. Ez se nem kényelmes, se nem esztétikus, a betegség miatt érzett szégyenről nem is beszélve, ami a fűző viselésével válik a környezet számára is egyértelművé. Ennek leküzdésében segít a Vertebra Alapítvány a fiataloknak, közösségbe hívja őket, ahol hozzájuk hasonló fiatalokkal találkozhatnak és speciális gyógytornákon, különböző játékokon, vetélkedőkön, kézműves- és önismereti foglalkozásokon vehetnek részt. A MOL Gyermekgyógyító Program 2007 óta nyújt támogatást táboraikhoz.

Pata és Mancs Egyesület

A székesfehérvári Pata és Mancs Egyesület 2009 óta segíti a különböző sérülésekkel élő kisgyermekek fejlesztését lovakkal és kutyákkal asszisztált terápiás fejlesztő programjai során. A négylábú tanársegédek évente 100–130 gyermekhez jutnak el: nyelvi, kommunikációs, részképesség-zavarral küzdő gyermekeken túl értelmileg sérült, valamint állami gondozásban élő gyermekek fejlesztésében is közreműködnek. Munkájukat 2012 óta támogatja a MOL Gyermekgyógyító Program.

„A Te hangodat ismerem” perinatális zenei nevelési program (Ringató Alapítvány)

A budapesti Semmelweis Egyetem koraszülött intenzív osztályán is felismerték, hogy a közös éneklés le tudja győzni az inkubátor jelentette fizikai akadályt és segíti a koraszülött babák és szüleik közötti kapcsolat kialakulását. Ehhez nyújtanak segítséget a „A Te hangodat ismerem” zenei program kifejlesztői, akik a Gróh Ilona által létrehozott „ringató” módszer alapján kezdtek dolgozni a kórházban. Budapesten az önkéntesek jelen vannak a Péterfy Kórházban is, valamint Kecskeméten, Szegeden, Debrecenben, Pécsett, Veszprémben, Tatabányán és Székesfehérváron is.

Autista Segítő Központ

Az Autista Segítő Központot 1999-ben hozta létre a Ferences Rendtartomány, hogy az egyre nagyobb számban diagnosztizált autista gyermekek fejlesztését és társadalmi integrációját segítse, valamint támogatást nyújtson az őket nevelő családoknak. Az Autista Segítő Központ komplex intézményként Gyöngyösön működik, az általános iskola négy összevont évfolyamon 1–8. osztályig ötven gyermek oktatását biztosítja. A MOL Gyermekgyógyító Program 2010–2013 között támogatta az intézményben folyó terápiás fejlesztéseket.

 

Kapcsolódó Cikkek