EUR: 307,31 Ft
CHF: 281,52 Ft
2017. május 26., péntek
Evelin, Fülöp

Egyéb XV.kerület

Még nevezhetsz a táncversenyre!

Nagyszerű hiphop táncversenyt rendeznek október 29-én a Száraznád utcában található Kikötő Ifjúsági Közösségi Térben. A Street Fesztiválra nemcsak a táncosokat, hanem a hiphop zene szerelmeseit és a nézőket is várják.
15ker_hiphop

Most bárki megmutathatja hip-hop tánctudását a Kikötő Ifjúsági Szigeten rendezendő táncversenyen

Nem kétséges, hogy a hiphop zene és az ezzel járó életérzés a mai fiatalok sajátja. Talán épp ez adta az ötletet tavaly az első Street Fesztivál megszervezésére. A buli nagyszerűen sikerült, így egyértelmű volt, hogy idén is lesz táncverseny.
– Ifjúsági házunk működésének első évében szerveztük meg a versenyt, és úgy döntöttünk, hagyományt teremtünk – mondta a Lokálnak Zay Éva, a ház vezetője. Idén több korosztályban rendezünk megmérettetést, amire még most is lehet nevezni: november 22-éig a mini – ebben 48 éves gyerekek versenyeznek majd , a junior  914 éves gyerekek versenye  és a felnőtt korosztályba. Továbbá az egyéni verseny mellett két-három fős, illetve ennél több tagot számláló csapatok számára is lesz verseny.

A program szervezője elmondta, jelentkezni a streetfesztival@gmail.com e-mail-címen lehet, de további információ a 0630/868-6087-es számon kérhető.
15ker_hiphop2

A Heloween Partyn tökfaragó versenyt is rendeznek

A táncversennyel még nem ér véget az est, hiszen utána fergeteges hallowenpartit tartanak a szervezők.
– Lesz tökfaragó, maszk- és jelmezkészítő verseny. A jelentkezők rejtélyes feladatokat oldhatnak majd meg különleges ajándékokért, és természetesen nem maradhat el az igazi buli. Aki eljön, „borzongatóan jó zenére” rophatja majd a táncparketten!

Kapcsolódó Cikkek

  • Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen.

  • Tisztább lett a tér

    Tisztább lett a tér

    Olvasónk jelezte, a Szabadmájus téren tavaly nyártól idén tavaszig szemétkupacok rondították a környezetet. Megkeresésünkre az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, tudnak a jelenségről, miszerint újra és újra oda hordják a hulladékot, ahol nap mint nap gyerekek játszanak.

  • Bombák földjén lakunk?

    Bombák földjén lakunk?

    Több száz házat kellett kiüríteni a kerületben, amikor a Csömöri út 101. számnál zajló építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB–50-es típusú rombolóbombát.