EUR: 313,16 Ft
CHF: 290,48 Ft
2016. december 04., vasárnap
Barbara, Borbála

Külföld

Mesterséges kómában tartják a volt elnököt

mento1

Súlyos állapotban van az egy napja kórházba szállított Michal Kovac volt szlovák államfő – közölte szombaton a TASR szlovák hírügynökséggel Ivan Netík, a belügyminisztérium szóvivője.

A 86 éves politikust a tárcához tartozó pozsonyi Szent Mihály Kórház intenzív osztályán ápolják, és jelenleg mesterségesen lélegeztetik – mondta el a szóvivő, aki szerint a család nem kíván több információt nyilvánosságra hozni Michal Kovác egészségi állapotáról.

A Novy Cas című szlovák napilap előzőleg azt írta, hogy a független Szlovákia első köztársasági elnökét (1993-98), aki évek óta Parkinson-kórban szenved, először a kórház kardiológiai osztályán helyezték el, de az állapota hirtelen rosszabbodott, és mesterséges kómában tartják.

A volt államfőhöz ápolónője hívta ki a mentőket, magas volt a pulzusa és nehezen lélegzett.

A Novy Cas értesülései szerint az államfő korábban még kommunikált. Délután meglátogatta a fia, Juraj. Öt óra tájban hirtelen súlyosan rosszabbodott az állapota, ezért kellett az intenzív osztályra áthelyezni és mesterséges altatást alkalmazni. Michal Kovác idén már harmadszor került kórházba.

Michal Kovác a pozsonyi közgazdasági egyetemen szerzett diplomát. A “prágai tavasz” után 1970-ben kizárták a kommunista pártból. Míg a szocialista évtizedekben bankokban dolgozott, az 1989-es rendszerváltás után politikai pályára lépett. 1989 és 1991 között csehszlovák pénzügyminiszter, 1992-ben a csehszlovák szövetségi gyűlés elnöke. Vladimír Meciar oldalán aktívan részt vett Csehszlovákia szétválásról folytatott cseh-szlovák tárgyalásokon, s 1993 februárjában a parlament szlovák államfővé választotta.

Később éles konfliktusba került Meciar kormányfővel; Pozsonyból Bécsbe hurcolták a fiát, ami mögött sokan máig is a korabeli szlovák titkosszolgálatokat és hatalmi összeütközésüket látják.

Mandátuma 1998 márciusában járt le, s a Meciarral való konfliktusa miatt semmi esélye sem volt egy új mandátumra. Kovác távozása után a Vladimír Meciar vezette kormány gyakorolta az elnöki funkciókat. Ebben a sokat vitatott időszakban kaptak kegyelmet Meciartól mindazok, akik az ifjabb Kovác elrablásával kapcsolatban gyanúba keveredtek.

Utódját, Rudolf Schustert 1999-ben választották meg országos választáson. Kovác 1998 óta a politikától visszavonultan él.

Kapcsolódó Cikkek