2017. december 18., hétfő
Auguszta

Egyéb Szolnok

Nagy Befőzéssel várják a telet

Falusi forgatag, árusok, néptánccsoport – ez a kép fogadott minket az idén már nyolcadik alkalommal megrendezett Nagy Befőzésen Nagykörűben, ami az évek során a község programjai közül az egyik legnépszerűbbé vált.

– Az igények megnőttek, a fesztiválok megszaporodtak, a gasztronómia megjelent a fesztiválok főszereplőjeként. Mi önmagunkat adjuk. Úgy néz ki, hogy erre vevők az emberek, ez egyfajta hitelt ad nekünk – indokolta a rendezvény népszerűségét Barát József, Nagykörű polgármestere.


G. Nagy István előttünk gyalulja a falusi káposztát

A magyar káposzta minőségéhez nincs fogható

A már híressé vált fesztiválon minden kapható, amit érdemes télire az éléskamrába eltenni: különböző lekvárokat, savanyú káposztát, kolbászt, mézet, de még pálinkát is vehettünk a téren kipakolt árusoknál. És hogy mitől jobb a falusi káposzta a boltinál?

Megkérdeztük G. Nagy István káposztatermelőt, aki látványos standján mutatta be a savanyítás folyamatát.

– A magyar tájfajták bizonyítottan több C-vitamint tartalmaznak, mint a hibridek. A hibridek valóban többet teremnek mennyiségileg, de minőségük nem éri el a magyar tájfajtákét.

A szervezők különféle programokkal is készültek: volt bábszínház, tökárverés, vásári vetélkedők, táncház, néprajzi kiállítás, népi játékok gyerekeknek, de még kisvonat is közlekedett Nagykörűben.

Kapcsolódó Cikkek

  • Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    Csapadékos, hűvös lesz a hétvége időjárása

    A hétvégén ismét csapadékosra fordul az idő: ónos eső, eső, de havazás is lehet. Emellett lehűlés várható, a kezdetben még 10 Celsius-fok körüli maximumok után a hét végén néhol már csak 1 fokig melegszik a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.