EUR: 311,31 Ft
CHF: 287,85 Ft
2017. április 28., péntek
Valéria

Aktuális

Nem aprózta el: Két motort és két autót lopott el egy nap alatt

Két motorkerékpárt és két autót lopott el egy nap alatt egy baksi férfi, az ügyészség kezdeményezte az előzetes letartóztatását – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a vagyon elleni bűncselekmények miatt a közelmúltban többször elítélt férfit a többi között lopás bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint a férfi vasárnapra virradóra a kerítésen átmászva jutott be egy mindszenti ingatlanra, ahonnan egy társával ellopott két, javításra váró motorkerékpárt. Az egyiket, miután eltörött a váza, útközben otthagyták, a másikat később a rendőrök foglalták le.

Még ugyanezen az estén a férfi társaival egy személygépkocsit is ellopott, téglával beverték a jármű egyik hátsó ablakát, majd eltörték az indítószerkezetet, és megpróbálták betolni az autót, de ez nem sikerült, ezért az út szélén hagyták.

A városban sétálva újabb járművet kerestek, és találtak is egy nyitva hagyott autót, benne a kulccsal. A gyanúsított és társai beültek és elindultak Mártély felé, de egy fának ütköztek – tudatta a csoportvezető ügyész.

Kapcsolódó Cikkek

  • Sikeres volt Orbán brüsszeli kiállása

    Sikeres volt Orbán brüsszeli kiállása

    A miniszterelnök megvédte a magyarokat Brüsszelben, miközben a magyar baloldal ott is csak a hazáját támadta – közölte tegnap Halász János, a Fidesz frakcióvezetője, aki szerint az is kiderült: Soros nem a CEU, hanem a bevándorláspolitika miatt támadja a magyar kormányt.

  • Kínosan magyarázkodott az Index főszerkesztője

    Kínosan magyarázkodott az Index főszerkesztője

    Simicska Lajos az Index tulajdonosa – mondta szerda este az ATV Egyenes beszéd című műsorának vezetője, Mészáros Antónia, mire a meghívott vendég, Dudás Gergely, az Index főszerkesztője kapásból cáfolta ezt, ám a beszélgetés közben kiderült, hogy Simicska emberei azért ott ólálkodnak az Index körül.

  • 900 milliárdot fizethet a Volkswagen

    900 milliárdot fizethet a Volkswagen

    Mélyen bele kell nyúljanak a kasszába a Volkswagennél, miután beismerték, közel 600 ezer autót manipuláltak azzal, hogy tesztelés alatt bekapcsolja a szennyezés ellenőrzést.