EUR: 323,96 Ft
CHF: 281,05 Ft
2018. június 21., csütörtök
Alajos, Leila

Egyéb Ózd

Nem csitul az ózdi egyetemi balhé

Az oktatási tárca és a Miskolci Egyetem döntése alapján Ózdon a következő két tanévtől négy szakon indul nappali tagozatos egyetemi képzés. A tanítás kijelölt helyszínével kapcsolatban a jobbikos városvezetés nem feledkezett meg egy kis burkolt cigányozásról.

–  Szegregátum, „putrisor” mellé ne kerüljön felsőoktatási központ – hangoztatta Janiczak Dávid polgármester és Fidrus Péter alpolgármester a közösségi oldalon. Ha mindez még nem lett volna elég, a közelmúltban Janiczak nyílt levélben támadta meg az emberi erőforrások miniszterét, Balog Zoltánt, és Palkovics László oktatásért felelős államtitkárt. Számon kérte rajtuk, miért nem írják már alá a miniszteri engedélyt a közösségi felsőfokú képzési központ létrehozásáról, amikor erről szándéknyilatkozat született.


oz manda1

„Ha az aláírás kellően cirkalmas is, mindössze 1 másodperc” – tette közzé véleményét Janiczak. Csakhogy a közösségi főiskolai modellszerű képzés támogatása évi közel százmillió forintba került volna Ózdnak, ezért Riz Gábor országgyűlési képviselő elérte az oktatási vezetőknél, hogy a felsőfokú oktatás legyen állami, kihelyezett egyetemi szintű. Ez azt jelenti, hogy az állam visel minden költséget és így sok millió forint maradna a közösségi közlekedés fejlesztésére vagy a városi utak felújítására. Riz Gábornak azt is sikerült még elérnie, hogy a korábbi három tervezett – szociális, kulturális és anyagmérnöki (kohómérnöki) – szak mellé az informatikai terület is a képzési palettára kerüljön.

Fotó: Lokál

A közelmúltban átadott MaNDa épülete

Ózd polgármestere erre úgy reagált, hogy ilyen módon akarják kizárni a város vezetését az említett oktatási formából. Újabb ötletként felvetette, hogy az egyik helyszín Ózd patinás épülete, a Kaszinó legyen, ami a város tulajdona. Riz Gábor szerint az épület önmagában alkalmatlan az évfolyamonkénti 120, a három évfolyamon összesen mintegy 360 hallgató befogadására és az oktatáshoz szükséges infrastruktúra biztosítására.


Az oktatás tartalma és a hallgatók száma két másik objektumot tesz inkább használhatóvá a tanításra: a közelmúltban átadott MaNDA épületét, ahol az ország egyik legnagyobb informatikai szerverparkja található – variálható oktatótermekkel, nagy közösségi terekkel –, kiváló lehetőségekkel az informatikusképzésre, emellett pedig a jól felszerelt műhelyekkel, későbbi laborok infrastruktúrájával és eszközparkkal ellátott korábbi ÉRÁK-ot jelölték meg. Utóbbi a Kiserdőkalján található, ahol többnyire sokgyermekes cigánycsaládok élnek. Utóbbi ellen emelt kifogást a jelenlegi városvezetés.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • 650 perc zene

    650 perc zene

    650 perc zenével tisztelegtek a 650 éves Kecskemét város előtt a kecskeméti szólisták és együttesek, akik a Máltai Szeretetszolgálat szervezésében a Nagytemplom ódon falait töltötték meg zenével a múlt szombaton reggeltől egészen estig.

  • Megújul a színház, uszoda épül

    Megújul a színház, uszoda épül

    A Petőfi Színház rekonstrukciója, az uszoda kivitelezése és a kerékpárutak fejlesztése várhatóan még ebben az évben startol, de jó ütemben halad a csomag többi eleme is.

  • Ne dobj mindent a kukába!

    Ne dobj mindent a kukába!

    Észre sem vesszük, de hétköznapi tevékenységeink során számtalanszor esünk abba a hibába, hogy egy-egy tárgyat, már feleslegessé váló használati eszközt a kukába dobunk, anélkül, hogy arra gondolnánk, mások számára az még hasznos lehet, vagy újragondolva adott esetben még saját magunk is újra tudnánk hasznosítani.