EUR: 310,76 Ft
CHF: 271,04 Ft
2017. szeptember 26., kedd
Jusztina

Belföld

Nincs helye a szélenergiának a magyar energiarendszerben

A kormány úgy látja, a szélenergiának nincs helye a magyar energiarendszerben – nyilatkozta a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára a Népszabadságnak. Csepreghy Nándor szerint az Országgyűlés által hétfőn tárgyalandó törvénymódosítás mögött átgondolt kormányzati stratégia áll.

A lap szombati számában megjelent interjúban Csepreghy Nándor azt mondta, a kormány az energiaellátás megtervezésekor számít a megújuló energiaforrásokra, növelné is a részesedésüket, tehát nem bojkottról van szó. Mint mondta, szélerőműveket ott érdemes építeni, ahol a szélviszonyok lehetővé teszik sok szélkerék egy tömbben való telepítését, Magyarországon ilyen hely alig akad. Az ország területének hét százalékán van elegendő szélenergia-potenciál, egyetlen erőműnek másfél négyzetkilométer a területigénye. Jelezte, a szélre jellemzően délután és este lehet számítani, olyankor, amikor az áramigény eleve alacsony, vagyis a napenergia és a geotermia sokkal előnyösebb.

Arra a kérdésre, hogy miért nem engedik legalább a magánbefektetőknek a telepítést, Csepreghy Nándor azt válaszolta, a szélerőműpark fejlesztése olyan járulékos beruházásokat tenne szükségessé, amelyek mindent összevéve már nem tennék kifizetődővé a bővítést.

Hangsúlyozta, “világos energiastratégiánk van, amelynek szempontrendszere szerint a szél nem optimális, a napenergia sokkal előnyösebb”. Csepreghy Nándor kitért arra, az atomenergia kérdésköre hitvita. A kormánynak elsősorban az ellátásbiztonságot kell szem előtt tartania, és az energiafüggőséget csökkenteni kell.

Kapcsolódó Cikkek

  • Letolvajozzák Vonát a háta mögött

    Letolvajozzák Vonát a háta mögött

    Vona Gábor elleni lázadásról írt a Ripost múlt pénteken, miután korábban bejutottak a radikális Jobbik siófoki frakcióülésére. A lap szerint Vonát tolvajként emlegetik, amiért ellopta a párt lelkét, miközben Volner János frakcióvezető azért került partvonalra, mert a párt új Főnöke, Simicska Lajos nagyvállalkozó “buta rendőrnek” tartja.

  • A devizahiteleseken segített a kormány

    A devizahiteleseken segített a kormány

    Magyarországon 2002 után a szocialista kormány megszüntette a korábbi otthonteremtési rendszert. Ez a devizahitelezés felé terelte a magyar családokat, aminek eredményeként a lakossági devizahitelek összege több mint százszorosára emelkedett.

  • Amikor az ebédpénz visszajár

    Amikor az ebédpénz visszajár

    Több mint 3 millió forintos kötbért kénytelen fizetni a tömeges ételmérgezést okozó Gyermekmenza Kft. az óbudai önkormányzatnak, amit az megoszt a szülőkkel.