EUR: 309,00 Ft
CHF: 284,36 Ft
2017. június 22., csütörtök
Paulina

Egyéb Debrecen

Olaszországban játszanak a Csokonai színészei

Az olaszországi Ravennában szerepel a debreceni Csokonai Színház és a Kodály Filharmonikusok társulata, akik kifejezetten a szervezők kérésére érkeztek.

A Ravennai Fesztivál 26 éves múltra tekint vissza, ez idő alatt Európában az egyik legrangosabb összművészeti esemény lett. A fesztivál programjai közt egyaránt megtalálhatók a legkülönlegesebb komolyzenei produkciók és a látványos, könnyedebb előadások is.

A rendezvényen három produkció kerül színpadra, közösen a Budapesti Operettszínház és a Szegedi Nemzeti Színház művészeivel. Lehár Ferenc: A víg özvegy, Johann Strauss: A denevér és Kálmán Imre: Marica grófnő című darabjait mutatják be. Az előadásokat Tasnádi Csaba, valamint Kerényi Miklós Gábor rendezte, a zenekart Somogyi Tóth Dániel és Makláry László vezényli. A debreceniek olyan művészek társaságában lépnek fel idén, mint a Hamburgi Filharmonikusok, a moszkvai Bolsoj Színház szólistái.

A Csokonai Színház művészeinek bemutatkozása az egyik legrangosabb olasz zenei fesztiválon nemcsak a színháznak különleges feladat, hanem a városnak is egyedi lehetőséget jelent, hiszen Debrecen pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre. A fesztivál nívója, valamint a produkciók rangos mivolta előre érzékeltetheti Debrecen színvonalas kulturális értékeit Olaszországban. A színház számára a néhány évvel ezelőtti párizsi vendégszereplés óta ez a legjelentősebb nemzetközi felkérés, a zenés műfajban pedig az első ilyen alkalom. A jövő szempontjából ezért is van fontos szerepe a ravennai vendégjátéknak a színház és a város életében.

Olaszországi vendégszereplésre készülnek a debreceni művészek

Olaszországi vendégszereplésre készülnek a debreceni művészek

Kapcsolódó Cikkek

  • Küzdelmek a tatamin

    Küzdelmek a tatamin

    Az Érdi Kyokushin Karate Sport Egyesület 1986 óta van jelen Érd sportéletében, 2005 óta önálló sportegyesületként működik.

  • Parlagfűirtás polgárőrökkel

    Parlagfűirtás polgárőrökkel

    A parlagfű elleni védekezés céljából Polgárőr Parlagfű Teszedd elnevezésű programot indított útjára az Országos Polgárőr Szövetség.

  • Ünnepi diplomaosztók

    Ünnepi diplomaosztók

    Az idei diplomaosztó ünnepségek keretében 3600 végzős veheti át oklevelét a következő hetekben a Debreceni Egyetemen.

  • Fiatalosság és dinamizmus

    Fiatalosság és dinamizmus

    A szombathelyi kötődésű, Nemesbődön élő fiatal családapa, Baán Zoltán nyerte Szombathely Európa Kulturális Fővárosa 2023 logópályázatát és az azzal járó 300 ezer forintos díjat.