2017. november 20., hétfő
Jolán

Belföld

Orbán: legalább olyan keménynek kell lenni, mint a terroristák

Legalább olyan keménynek kell lenni, mint a terroristák – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten csütörtök hajnalban, miután a Terrorelhárítási Központ (TEK) gyakorlatozott a Puskás Ferenc Stadionnál.

Orbán Viktor a gyakorlat résztvevőinek hangsúlyozta: “velünk szemben a legelszántabb fickók szoktak föllépni, velük vagyunk szemben, és nekünk legalább olyan elszántnak kell lenni”.


A kormányfő szerint “ha nem vagyunk legalább olyan jók, mint az elkövetők, ha nem vagyunk legalább úgy odafordulva, ha kell, belevadulva a munkánkba”, akkor nem is tudjuk megakadályozni és megtorolni a Magyarországgal szemben elkövetett cselekményeket.

Orbán Viktor biztosította a TEK-eseket arról: számíthatnak a kormányra a munkájukban. Hozzáfűzte: abban a tudatban dolgoznak, hogy ha baj van, ha bárki terrorcselekmény miatt veszélybe kerül, akkor a bajbajutottak és az országot irányítók is számíthatnak a terrorelhárítókra.


A miniszterelnök azt mondta, nem egyszerű végignézni egy ilyen gyakorlatot. “Ahhoz vagyunk szokva, hogy régen a mozifilmekben láttuk ezeket a jeleneteket, most pedig az esti híradásokban szoktuk látni” – emelte ki, megjegyezve: nagyra értékelik a TEK-esek munkáját.

A kormány közvetlenül is figyelemmel követi a terrorelhárítók felkészülését és felszereléssel való ellátását – hangsúlyozta, hozzátéve: hálásak, és céljuk, hogy a terrorelhárítás nehéz munkáját végző magyar fiatalok biztonsága, ellátása, megbecsültsége ne különbözzön attól, mint amit amerikai, német vagy osztrák társaik kapnak.

Magyarország ma már elég komoly ahhoz, hogy ugyanazt az eszközparkot és figyelmet tudja ígérni és adni katonáinak, rendőreinek és a terrorelhárítási bevetésen részt vevőknek, mint bármelyik fejlett nyugat-európai állam – szögezte le Orbán Viktor.

A miniszterelnök szerint a terrorcselekményekben a legmegrázóbb az idő rövidsége. A Teréz körúti robbantás nyolc másodperc alatt zajlott le, a TEK-eseknek pedig éveket kell készülniük azért, hogy egyszer esetleg részt vegyenek egy hasonló akció elhárításában. A felkészülés nagyon nehéz, ezért arra kérte a TEK-eseket, ne veszítsék el a türelmüket és az állhatatosságukat.

A kormányfő a lengyel, cseh és szlovák vendégeknek is megköszönte, hogy részt vettek a gyakorlaton.

Kapcsolódó Cikkek

  • Ők szavazták meg a migránsok betelepítését

    Ők szavazták meg a migránsok betelepítését

    Állandó, felső kvóta nélküli migráns-betelepítési rendszert fogadtak el az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén. A Soros-terv részét képező lépés értelmében azok a tagállamok, amelyek nem hajlandóak az automatikus befogadási rendszer kialakítására, elesnek az uniós támogatásoktól.

  • Indul a karácsonyi roham

    Indul a karácsonyi roham

    Készüljön fel az ünnepi kiadásokra a Pénzügyi Navigátorral! Magyarországon is egyre inkább meghonosodik egy amerikai szokás, a Fekete Péntek, vagyis a Black Friday.

  • Zsidó áldozatokon viccelődött a Jobbik

    Zsidó áldozatokon viccelődött a Jobbik

    Szalonképtelen! Jobb helyeken ezt mondják egy olyan pártra, amely sorozatban tesz különféle antiszemita kijelentéseket. A Jobbikról ezúttal az derült ki, hogy a párt tagjai a holokauszt áldozatainak számán élcelődnek egy újabb, nyilvánosságra került hangfelvételen.

  • A kaptárköveket óvják a Bükkben

    A kaptárköveket óvják a Bükkben

    A kaptárkövek megóvására koncentrál a Bükki Nemzeti Park Igazgatósága (BNP), amely erre 180 millió forintot nyert uniós pályázaton – közölte a park az MTI-vel.