2018. április 24., kedd
György

Egyéb Pécs

Suli-étteremmel csábítják enni a pécsi diákokat

Eddig a távolságra fogták a pécsi középiskolások, hogy nem ebédelnek. Most a városvezetés egy  új éttermet nyitott számukra, ami megoldhatja a problémát.

Egy tavalyi felmérés alapján azok a diákok, akik a Rét utcai Angster Szakgimnáziumba és a szemben lévő Zsolnay Vilmos Szakgimnáziumba járnak, azért nem ebédelnek, mert szerintük túl messze van az étterem és az órák szünetében nincs idejük enni. A pécsi önkormányzat ezért a közvetlen közelükben, az Angster József Szakgimnáziumban nyitott suli-éttermet.


Páva Zsolt: még több korszerű étterem kell Pécsett

Páva Zsolt: még több korszerű étterem kell Pécsett

– Megdöbbentett minket, amikor kiderült, hogy 7000 pécsi középiskolás közül csupán 700-an esznek főtt ételt ebédre. Egyeztettünk az iskolaigazgatókkal is, és azt láttuk, hogy a belvárosban nyitnunk kell még egy korszerű éttermet – mondta Páva Zsolt. A polgármester hozzátette: Őri László alpolgármester, a terület önkormányzati képviselője kezdeményezte, hogy ebben városrészben a 2000-es évek első felében bezárt központi menza miatt keletkező űrt töltsék be.

Még az éttermet is fiatalosan rendezték be

Az éttermet  fiatalos stílusban rendezték be

Pécsett egyébként már nyolc menza áll a diákok rendelkezésére, a jövőben pedig arra törekszenek, hogy ezek a helyek még korszerűbbek legyenek.

Tavaly egy 1200 fős éttermet újítottak fel

Tavaly egy 1200 fős éttermet újítottak fel

Szuperek a menzák

Tavaly a kertvárosban egy 1200 főt kiszolgáló menzát újítottak fel. Akkor 150 millió forintot költöttek az országosan is egyedülálló szupermenza kialakítására. Idén pedig nyolcmillió forintot különítettek el a most átadott 150 fős étteremre.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Fedezzük fel a természetet!

    Fedezzük fel a természetet!

    Teljes gőzzel üzemelnek a turisztikai látványosságok és a kirándulóhelyek Heves megyében. Alig vártuk, hogy végre birtokba vehessük a természetet a hosszú és – úgy látszott – véget nem érő telet követően. Megyénkben számos intézkedést tettek azért, hogy a jó idő beköszöntével mindenki ellátogathasson arra a helyre, amely télen még nem biztos, hogy alkalmas volt erre.

  • Betömik a lyukat

    Betömik a lyukat

    A tervek szerint – az időjárás függvényében – április 19-én, csütörtökön megkezdi a kivitelező az egri Csiky és Barkóczy utcák kereszteződésében keletkezett útbeszakadás helyreállítását. A munka nem egy önálló, ideiglenes megoldást jelent, hanem a már régóta tervezett, teljes, csapadékvíz-rendezési és felújítási program részeként valósul meg a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) Eger rendelkezésére álló forrásból.