2018. április 27., péntek
Zita

Külföld

Szökött gorilla után indítottak hajtóvadászatot Londonban

Kiszökött elkerített területéről a londoni állatkert egyik gorillája csütörtök délután, az állatot néhány órával később altatólövedékkel ártalmatlanná tették és befogták – közölte a londoni rendőrség.

A brit főváros központjában, a Regents parknál elterülő állatkert illetékesei a londoni rendőrség segítségét kérték a főemlős kézre kerítésére.


Egy szemtanú a BBC rádiónak elmondta, hogy épp kávéztak az állatkert kávézójában, amikor a dolgozók közölték, hogy bezárják őket, és nem távozhatnak, mert egy gorilla megszökött otthonából.

Percekkel később fegyveres rendőrök érkeztek, majd nem sokkal később engedélyezték a látogatóknak a távozást. Senkinek nem sérült meg az esetben. Az nem derült ki a híradásokból, hogy az állatkert területén találták-e meg a gorillát, vagy kiszökött az intézményből a környékbeli forgalmas, sűrűn lakott utcákra.

Az állatkert honlapja szerint az intézményben hét gorilla él.

Májusban óriási felháborodást váltott ki, hogy a cincinnati állatkertben lelőttek egy ezüsthátú gorillát, mert egy négyéves kisfiú beesett a kifutója körüli vizesárokba. Az állatgondozók akkor döntöttek a gorilla lelövéséről, amikor az kivette a vizesárokból a kisfiút és néhány percig vonszolta. Az intézmény elismerte, hogy a 17 éves gorilla ugyan nem jelentett fenyegetést a gyermekre, de mert izgatott állapotban volt, elpusztítása mellett döntöttek.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Rohamosan nő a mobilos fizetések száma

    Rohamosan nő a mobilos fizetések száma

    Rohamosan emelkedik a mobil eszközökkel bonyolított fizetések száma Kínában, miközben a személyi számítógépekről kezdeményezett fizetések visszaszorulóban vannak.

  • Betiltották az Ubert Bécsben

    Betiltották az Ubert Bécsben

    A bécsi kereskedelmi bíróság ideiglenesen megtiltotta személyszállító tevékenység folytatását az Uber internetes fuvarmegosztó szolgáltatást nyújtó amerikai vállalatnak, mondván, megsérti a tisztességes verseny szabályait.

  • Marosvásárhelyi iskolaügy: A kisebbségi kérdés nem kizárólag helyi ügy

    Marosvásárhelyi iskolaügy: A kisebbségi kérdés nem kizárólag helyi ügy

    Nem lehet megtiltani a törvényhozásnak, hogy közbelépjen, ha a helyhatóságok nem teszik meg a szükséges intézkedéseket a kisebbségek védelmében, ellenkező esetben a kisebbségi kérdés kizárólag helyi üggyé válna – állítja az a négy romániai alkotmánybíró, aki különvéleményt fogalmazott meg a marosvásárhelyi iskolaügyben.