EUR: 307,31 Ft
CHF: 281,64 Ft
2017. május 26., péntek
Evelin, Fülöp

Egyéb Miskolc

Titokban készült az ’56-os dal klipje

Pályafutásának 40. életévét tavaly betöltő East zenekar 2012-ben, 18 év után ismét visszatért a koncertszínpadokra. A zenekar miskolci koncertjéről a tárgyalások már elkezdődtek, a megfelelő helyszín és időpont keresése még folyamatban van.

fotó: Lokál

Már folynak a tárgyalások a zenekar miskolci koncertjéről

Az East zenekart a visszatérése utáni első koncertre a Pécsi Országos Színházi Találkozó vezetősége kérte fel. Ez az esemény telt házas volt, így a csapat folytatta koncertjeinek sorát. A következő állomás a Szegedi Nemzeti Színház volt, majd a Müpa következett 2013-ban, aztán ugyanott közös koncert a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarával, illetve Óbudán a Zichy-kastélyban. Idén a Budapest Arénában, augusztus végén pedig a Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon koncerteztek. De lássuk, hogyan emlékezik a zenekarvezető, Móczán Péter az ’56 című daluk megszületésére!

– Az East ’56 című száma 1989 tavaszán született, jóval Nagy Imre újratemetése előtt. Az angol szöveget Duncan Shiels írta, aki a nyolcvanas évek végétől egy brit lap munkatársaként tudósított Magyarországról, és több korábbi szerzeményünk angol szövegét is ő írta. 1989 tavaszán elkészült a dal hangfelvétele Takáts Tamás halandzsa énekével, majd néhány nap múlva Duncan megírta rá a szöveget. A számnak a Wind Of Change címet adta, mert a szövegnek fontos eleme a rendszerváltás is – mesélte Péter.

Néhány hét elteltével Márkus József elkészítette a magyar szöveget, amelynek témája szintén az 1956-os forradalom volt, de ebben a rendszerváltás kevesebb hangsúlyt kapott. Közben megérkezett Nyugat-Európából az a videóanyag, melyen ötvenhatos archív filmfelvételek voltak, olyanok, amelyek nem voltak megtalálhatók a hazai filmarchívumokban.

– A klip titokban készült a Magyar Televízióban. Sándor István, A hét című műsor akkori főszerkesztő-helyettesének támogatása segítette a klip megszületését és adásba szerkesztését. 1989. szeptember 10-én így lett része a rendszerváltásnak az East ’56 című dal és a klipje. A következő hónapokban, amikor sorra dőltek le a kelet-európai diktatúrák bástyái, a világ számos pontján sugározták a televíziók a klip angol nyelvű változatát – tudtuk meg a zenekarvezetőtől.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen.

  • Tisztább lett a tér

    Tisztább lett a tér

    Olvasónk jelezte, a Szabadmájus téren tavaly nyártól idén tavaszig szemétkupacok rondították a környezetet. Megkeresésünkre az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, tudnak a jelenségről, miszerint újra és újra oda hordják a hulladékot, ahol nap mint nap gyerekek játszanak.

  • Bombák földjén lakunk?

    Bombák földjén lakunk?

    Több száz házat kellett kiüríteni a kerületben, amikor a Csömöri út 101. számnál zajló építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB–50-es típusú rombolóbombát.