EUR: 313,84 Ft
CHF: 289,24 Ft
2016. december 08., csütörtök
Mária

Extra

Zavadszky Gábor büszke lenne ikerfiaira

Tíz éve már, hogy tragikus hirtelenséggel elhunyt az ország egyik legnépszerűbb focistája, Zavadszky Gábor. Ikerfiai jövőre érettségiznek, sőt egyikük szeretné befejezni azt az egyetemet, amelyet édesapja annak idején elkezdett. Zava özvegye, Mónika mesélt a Lokálnak.

– Nem mondom, hogy már nem fáj, de minden évfordulón egészen más típusú érzések kerítenek minket hatalmukba – kezdte lapunknak Zavadszky Mónika.
– Az első három-négy évben nyilvánvalóan nehezebben kezeltük a hiányát, ám mára már megtanultunk élni ezzel az érzéssel, és nyugalmat találunk a temetőben – magyarázta Mónika, akinek nincs olyan nap, hogy ne gondolna Gáborra.

zava a gyerekekkel

Zava az ikreivel

A focista a Ferencváros után az Apollon Limassolba igazolt, és Cipruson halt meg tragikus hirtelenséggel, mindössze harmincegy évesen. Zava a kupamérkőzésen sérült meg, és hamar kiderült, hogy komolyabb a baj, mint azt gondolták. A meccsen a sportoló combját érte egy rúgás, amiből kiindulva a későbbiekben súlyos véralvadási zavar alakult ki, és ez vezetett végül a halálához. A vizsgálatok során igazolódott az orvosi mulasztás, viszont a család számára világossá vált, hogy Cipruson nincs esélyük pert nyerni: rengeteg pénzbe került volna, és bizonytalan volt a kimenetele is.

zavadszky

Tiszta apjuk! Gábor özvegye, Mónika nagyon büszke a fiaikra

– Az orvos bizonyítottan hibás volt, ezt a magyar orvos szakértő is alátámasztotta – szögezte le Mónika.
– A férjem halála után az volt a legfontosabb, hogy az ikreink fájdalmát enyhíteni tudjam. Ha ők nem lettek volna, biztos, hogy elmerülök az önsajnálatban. Korábban éltem a focistafeleségek komfortos életet, de a tragédia felébresztett. Tudtam, hogy rengeteg feladat vár rám a jövőben, amelyekkel jellemzően egyedül kell megküzdenem, még akkor is, ha élveztem a családom és a barátaim támogatását. Fiaink, Norbi és Roland már 17 évesek múltak, és nagyon hasonlítanak az apjukra. Lélekben Norbi olyan, mint én, míg Roland inkább az apja. Érdekes, ahogy az ikrek külön-külön örökölték a nagyon is eltérő személyiségünket. Korábban fociztak, de ma már a tanulás az első. Norbi közgazdász akar lenni, míg Roli a Pázmány Péter egyetemre szeretne menni. Be akarja fejezni, amit édesapja elkezdett, kevesen tudják ugyanis, hogy Gábor harmadéves volt a jogi karon, amikor meghalt. Abban pedig biztos vagyok, ha Gábor figyeli a fiúkat, akkor nagyon büszke rájuk!

Kapcsolódó Cikkek