EUR: 312,97 Ft
CHF: 271,73 Ft
2018. február 25., vasárnap
Géza

Egyéb Miskolc

Egyévesek a miskolci seriffek

Tavaly mintegy húsz körzeti rendész tett fogadalmat Miskolcon a közbiztonság erősítése érdekében. Azóta több ezer alkalommal intézkedtek a miskolci seriffek: csellengő gyerekeknek segítettek, lakástüzet akadályoztak meg, valamint több alkalommal támogatták a rendőrök munkáját.

A jó helyismerettel rendelkező seriffek folyamatosan járják Miskolc utcáit, emellett a körzetükben élőkkel is kapcsolatot tartanak, így közvetlenül tudnak reagálni a felmerülő közbiztonsági problémákra.

fotó: Lokál

Munkában a miskolci seriffek  – fotó: Lokál

Az országban először a borsodi megyeszékhelyen vezettek be seriffrendszert, de ma már több nagyváros is érdeklődik a miskolci mintaprojekt után, ezért hamarosan máshol is megjelenhetnek seriffek.

Kapcsolódó Cikkek

  • Sminkbemutató szép lányokkal

    Sminkbemutató szép lányokkal

    Ahogy arra számítani is lehetett, a jelentős szakmai és közönségvisszhangot keltett, nemrég lezajlott, érdi rendezésű Pest Megye Szépe verseny döntőjében szereplő hölgyek sorra kapják a felkéréseket a szépségipar különféle területeiről.

  • A neandervölgyi ember készíthette az első barlangrajzokat

    A neandervölgyi ember készíthette az első barlangrajzokat

    A neandervölgyi ember készíthette a világ első barlangrajzait – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely elsőként talált meggyőző bizonyítékot arra, hogy a neandervölgyieknek a Homo sapienshez hasonló művészi érzékük lehetett.

  • Szijjártó: A tengeri határokat is meg kell védeni

    Szijjártó: A tengeri határokat is meg kell védeni

    Az Európai Unió tengeri határát ugyanúgy meg kell védeni, mint ahogy Magyarország is képes volt arra, hogy megvédje az EU külső, szárazföldi határát – mondta el telefonon az MTI-nek pénteken Máltáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.