2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Belföld

Elhunyt Hopp-Halász Károly

Életének 71. évében, vasárnap elhunyt Hopp-Halász Károly Munkácsy Mihály-díjas festőművész, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia rendes tagja – tájékoztatta az akadémia hétfőn az MTI-t.

A művész temetéséről később intézkednek.


Hopp-Halász Károly 1968-ban, a Pécsi Iparművészeti Stúdióban szerzett diplomát, ezután Pécsen, majd 1979-től Pakson dolgozott, ahol létrehozta a Paksi Vizuális Kísérleti Művésztelepet. 1991-tól A Paksi Képtár alapító igazgatója volt, 1972-ben Kasselba, 1978-ban Kölnbe és Amszterdamba tett tanulmányutat.

Számos egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön egyaránt, Amszterdamban a video-művészetet tanulmányozta, és 1978-ban ott készítette el Transition című videó-művét is. Festészetének alakulását jelentősen meghatározták az akció, a performance és a body art munkák, főleg a lábbal taposott képek.

A dunaújvárosi Acélszobrász Alkotótelepen 1981-ben és 1985-ben készítette el és fejlesztette tovább a korábban már tervek szintjén meglévő minimál plasztikáit, az 1980-as évek második felében pedig festészetében az új-geometria problémakörével foglalkozott a plasztika, installáció és fotóhasználat együttes lehetőségeit ötvözve.

Művészetét az 1990-es évektől is a kutató, kísérletező, új lehetőségeket feltáró alkotói tevékenység jellemezte.

Munkásságát 2006-ban Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el.

Kapcsolódó Cikkek

  • Elképesztő az emberek bizalma

    Elképesztő az emberek bizalma

    Ez az év az önkéntes nyugdíjpénztáraknál és az egészségpénztáraknál leginkább a tagokról szólt. A pénztártagok egyértelművé tették, hogy rendkívül megbízhatónak tartják az egészségmegőrzésükhöz és az anyagilag biztos nyugdíjas éveikhez kulcsfontosságú pénztári megoldásokat.

  • Sárosdi Lilla férje: Havas egy állat!

    Sárosdi Lilla férje: Havas egy állat!

    Schilling Árpád teljes mellszélességgel kiáll Havas Henrik áldozatai mellett. A rendező a Lokálnak elmondta, a szexuális zaklatás minden formáját elítéli, aki így bánik a nőkkel, annak a bíróságon a helye, ahogy szerinte Havasnak is.

  • Eső, zápor, havas eső és hó is lehet csütörtökön

    Eső, zápor, havas eső és hó is lehet csütörtökön

    Éjszaka keleten is csökken a felhőzet, majd főként a középső és a keleti országrészben alacsonyszintű felhőzet képződik, valamint hajnalban nyugaton növekszik, vastagszik a felhőzet, néhol kisebb eső, északkeleten havas eső, hó előfordulhat.