2018. február 23., péntek
Alfréd

Egyéb Győr

Embereket hoz össze az adventi forgatag

A készülődést már november elején elkezdték a Belvárosban, hiszen idén is ünnepi fénybe öltöztetik Győrt a szakemberek. Advent, a várakozás időszaka most is számos programmal és lelket melengető hangulattal várja a látogatókat.

Sokan megdöbbenve fogadták, hogy már november elején elkezdték díszíteni a Belvárost, ám ahogy Máthé-Tóth Péter, a győri Útkezelő Szervezet szóvivője elmondta: szükség volt a korai kezdésre.


– Összesen 10 darus autó és 25 villanyszerelő dolgozott három héten keresztül, hogy elkészüljön az ünnepi világítás. Ahogy megszokhattuk, a Városház tér, a Megyeház tér, a Széchenyi- és a Dunakapu tér, továbbá 12, gyalogoszónába tartozó utca kap díszvilágítást – tájékoztatott a szakember.

A többi városrészben élőknek sem kell nélkülözniük a hangulatot, hiszen mindenhol felállítanak karácsonyfát, ahogy a temetőkbe is kerülnek a fényfüzérekből. Karácsonyi csillogásból tehát biztos nem lesz hiány, ahogy programokból és ajándéknak való portékákból sem.


Adventi hangulatban: Széchenyi tér Fotó: Marcai Gábor

Adventi hangulatban a Széchenyi tér
Fotó: Marcai Gábor

– Míg a Széchenyi tér a meghittebb, szakrális jellegű programok, addig a Dunakapu tér a kötetlenebb szórakozás helyszíne – mondta el Domanyik Eszter, a Polgármesteri Hivatal Városmarketing és Programszervezési Főosztályának vezetője. – Az előzőn megtaláljuk többek között a város karácsonyfáját, az adventi koszorút, a betlehemet, a kisvasutat és a körhintát, az utóbbin ismét felállítják a népszerű korcsolyapályát. A Baross úton a gasztronómiáé a főszerep, a Megyeháza téren a szokásos vásár várja az érdeklődőket – tette hozzá a főosztályvezető.

Kézművesek kínálják portékáikat Fotó: Marcali Gábor

Kézművesek kínálják portékáikat
Fotó: Marcali Gábor

A nagy népszerűségnek örvendő és megható Széchenyi téri fényjáték vasárnaptól csütörtökig 17-től 20 óráig óránként, pénteken és szombaton 21 órakor is látható.

Az adventi jégpálya a Dunakapu téren várja a korizni vágyókat Fotó: Marcali Gábor

Az adventi jégpálya a Dunakapu téren várja a korizni vágyókat
Fotó: Marcali Gábor

A korcsolyapálya hétfőtől csütörtökig 10-től 20 óráig, pénteken, szombaton és vasárnap 22 óráig várja a korizni vágyókat.

– Nagyon szeretem a karácsonyi vásárt, mert összehozza az embereket – válaszolta kérdésünkre Rácz Nikolett belvárosi lakos. – Évről évre szebb a díszkivilágítás, a gyerekeknek pedig a fényjáték és a jégpálya nyújtja a legnagyobb élményt. A legjobbnak a kézművesvásárt tartom, mert a hagyományainkat ápolni kell. A győri advent országos hírű lett, így nagyon remélem, hogy idén is sok gyermeknek és felnőttnek lesz maradandó élmény ez az időszak – zárta a Nikolett, aki maga is évről évre részt vesz az adventi forgatagban.

Kapcsolódó Cikkek

  • Sminkbemutató szép lányokkal

    Sminkbemutató szép lányokkal

    Ahogy arra számítani is lehetett, a jelentős szakmai és közönségvisszhangot keltett, nemrég lezajlott, érdi rendezésű Pest Megye Szépe verseny döntőjében szereplő hölgyek sorra kapják a felkéréseket a szépségipar különféle területeiről.

  • A neandervölgyi ember készíthette az első barlangrajzokat

    A neandervölgyi ember készíthette az első barlangrajzokat

    A neandervölgyi ember készíthette a világ első barlangrajzait – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely elsőként talált meggyőző bizonyítékot arra, hogy a neandervölgyieknek a Homo sapienshez hasonló művészi érzékük lehetett.

  • Szijjártó: A tengeri határokat is meg kell védeni

    Szijjártó: A tengeri határokat is meg kell védeni

    Az Európai Unió tengeri határát ugyanúgy meg kell védeni, mint ahogy Magyarország is képes volt arra, hogy megvédje az EU külső, szárazföldi határát – mondta el telefonon az MTI-nek pénteken Máltáról Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.