EUR: 325,61 Ft
CHF: 279,96 Ft
2018. július 20., péntek
Illés

Egyéb X.kerület XIX.kerület

Jótékonysági koncert a gyerekek nyaralásáért

Hatodik alkalommal ragad gitárt György István, Budapest kormánymegbízottja, hogy Póka Egonnal és zenésztársaikkal közösen idén is megtartsák karácsonyi jótékonysági koncertjüket. Az est bevételéből a tavalyihoz hasonlóan ebben az évben is kőbányai és kispesti gyerekek nyári táborozását támogatják.

Már hagyományosnak nevezhető az a jótékonysági koncert, amelyen György István, Póka Egon basszusgitáros és profi zenésztársaik csaknem két órán keresztül ismert slágereket adnak elő a KÖSZI színpadán. Az elmúlt öt évben összesen tizenkétmillió forintot „zenéltek össze”, ebből volt, hogy a Minden Gyerek Lakjon Jól és a Down Alapítványt támogatták, máskor kőbányai és kispesti gyermekek átmeneti otthonainak lakóit lepték meg számítógépekkel és fitneszeszközökkel, de az idősekre is gondoltak: a X. és XIX. kerületben működő idősotthonok számára szereztek be gyógyászati segédeszközöket, háztartási gépeket és masszázsfoteleket.


Adjunk a húroknak György István DSC_4482 2015

György István és Póka Egon ismét segít

– Tavaly kőbányai és kispesti gyerekek nyári táborozásához vártuk a felajánlásokat. A rengeteg önzetlen adománynak köszönhetően kétmillió forinttal tudtuk segíteni ebben a családokat – mondta lapunknak dr. György István. Hozzátette, a rengeteg csillogó szempárt és a szülők örömét látva elhatározták, idén is erre a célra fordítják a koncert bevételét. A politikus már fiatalon megtanult gitározni, majd kőbányai polgármestersége idején kötött barátságot Póka Egonnal, abban az időben is többször zenéltek együtt. Tíz évvel később akkori kolléganője, Dódity Gabriella jelenlegi kispesti önkormányzati képviselő vetette fel, hogy elevenítsék fel ezt a hagyományt és kössék össze a jótékonysággal. 2011 óta visszatérő vendégekkel és adományozókkal, telt házzal rendezik meg koncertet.

A koncert:

2016. december 2., péntek 19 óra

KÖSZI, X. kerület, Előd u. 1.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.