2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Sport

Kialvatlanság miatt állították ki a Fradi focistáját

Kárpáti Róbert sportpszichiáter az M4 Sport Sportreggeli című műsorában elmondta, szerinte a kialvatlanság is közrejátszott abban, hogy a Ferencváros védője piros lapot kapott a hétvégi, Vasas elleni rangadón.

A szakember a Fradi-focisták mellett 2011 óta a kétszeres olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal  is dolgozik.

– Cristian Ramíreznek, aki ecuadori válogatott, igenis tudnia kell kontrollálnia az indulatait, vagy ha nem tudja, akkor meg kell rá tanítani – mondta, utalva arra, hogy a bajnoki előtt Ramírez két meccset játszott hazája válogatottjával, és négy nap alatt utazta keresztül a fél világot.

Kapcsolódó Cikkek

  • Rövidpályás úszó Eb: Hosszú a világcsúcs közelében

    Rövidpályás úszó Eb: Hosszú a világcsúcs közelében

    Hosszú Katinka nagyszerű teljesítménnyel, saját világcsúcsától kevesebb mint három tizeddel elmaradva nyerte meg a 100 méter vegyes előfutamait és jutott be az elődöntőbe a koppenhágai rövidpályás úszó Európa-bajnokság csütörtöki délelőtti programjában.

  • Koriközpont épül Budapest szívében

    Koriközpont épül Budapest szívében

    Nem oly régen még az volt a terv, hogy olimpiára is alkalmas velodrome-ot építenek a Millenáris kerékpárpályára. A tervekből azonban nem lett semmi, és már-már, kis túlzással, elrohad a magyar sport bölcsőjeként ismert ikonikus pálya, ám most kiderült, 43 milliárdos beruházással oda épül a Nemzeti Korcsolyázó Központ.