EUR: 307,42 Ft
CHF: 282,11 Ft
2017. május 26., péntek
Evelin, Fülöp

Egyéb Zalaegerszeg

Molnár Benjamin: Világbajnok akarok lenni!

Két éve derült ki, hogy hátrányos helyzetben lévő tizenéves gyerekeknek is rendeztek versenyeket fejvédő nélkül, felnőtt szabályok szerint.

Három gyermek az egyik versenyen olyan súlyosan megsérült, hogy mentőt kellett hívni hozzájuk. Idén bírósági döntés értelmében szerencsére már nem lehetséges MMA Full Contact szabályrendszerben 14 év alatti gyerekeket a ringbe engedni. Molnár Benjamin szerint bár valóban durva sport az MMA, de nagyon izgalmas.

– Mennyire kemény sportág  a ketrecharc?

– Bizony az, éppen ez a jó benne. 21 éve birkózom versenyszerűen, és szerettem volna profitálni. Az MMA-ban meccspénzek vannak, jó összemérni az erőm például egy bokszolóval. Lehet ütni, rúgni az ellenfelet, amíg az talpon van, bár az egyik fő különbség az, hogy ezt akkor sem kell abbahagyni, ha a másik már padlóra kerül. A földharc engedélyezett, emellett fontos még megemlíteni, hogy nemcsak ütéssel-rúgással lehet földre vinni a másikat, hanem gyakorlatilag bárhogy, akár dobással, lökéssel, fojtással, karfeszítéssel is. Mindent lehet a ketrecben! Rengeteg sérülésem volt, de igazán komoly még nem. Nem érzem meccs közben, visz az adrenalin, észre sem veszem. Tört már el az orrom, a bal fülem is vérzett és ömlött belőle a genny, védenem kellett az ütésektől, de szakadt már el izmom is. A fociban szerintem több sérülés van. A prágaiak nyitottá tették a nevezést, így jutottunk ki a csehekhez. Idén lett volna az oroszországi Eb Szentpéterváron, de sajnos támogatói visszalépés miatt elmaradt, pedig nagyon régóta készültem rá.

Keményen készül Molnár Benjamin a világbajnokságra Fotó: Inhof Andris

Keményen készül Molnár Benjamin a világbajnokságra
Fotó: Inhof Andris

– Zalából hogyan oldod meg a pesti és a hazai színekben való versenyzést?

– Szeretem Zalaegerszeget, ismerek mindenkit, ideköt minden. Magyarországon nagyon kevesen szponzorálják ezt a sportot, de az étkezéseim, az edzésem így is támogatottak, és a város is mellém állt. Zalában nincs edzőpartnerem, pláne ebben, a 61 kg-os súlycsoportban, ezért is járok Budapestre, egy hetet itthon töltök, egy hetet pedig fent a csapatnál. Én 59 kg-tól 62 kg-ig vállalom a mérkőzéseket, de mindez az ellenféllel csak megbeszélés kérdése, hiszen bevállaltam már 72 kg-os bunyózást is. Sok versenyt megnyertem, földharctól a grapplingig. A ketrecharcot ketté lehet szedni.

Van álló bunyó és földharc, amelynek a grappling az alapja, ott vannak különböző fojtások, dobások. Mindig a bíró dönt, meddig engedi elmenni a meccset. Van olyan szabályrendszer, ahol csonttörésnél, eszméletvesztésnél vagy túl nagy vérzésnél általában azonnal leállítja, de van, amikor nyílt törésnél is továbbengedi, ha nem kopogja le a versenyző. Alap, hogy nem lehet két kézzel nyakat fojtani, szemet kinyomni, ágyékot támadni. Aki belép a ketrecbe, az már fel van készülve a sérülésekre. November 26-án Kínában képviselem majd hazánkat a világbajnokságon, ahol nagyon kemény harcokra számítok. Hetente 10-12 edzésem van reggelente az állóképességi edzéseken veszek részt, este birkózás, MMA, grappling. Mint mindig, most is a győzelem a tét.

Kapcsolódó Cikkek

  • Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    Kétmillió forint a jövő feltalálóinak és tudósainak

    A 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny legjobb, legtehetségesebb fiatal feltalálóinak és tudósainak 10 díjat, 2 különdíjat és a díjakkal járó közel kétmillió forint ösztöndíjat osztott ki a versenyt szervező Magyar Innovációs Szövetség a május 24-i eredményhirdetésen.

  • Tisztább lett a tér

    Tisztább lett a tér

    Olvasónk jelezte, a Szabadmájus téren tavaly nyártól idén tavaszig szemétkupacok rondították a környezetet. Megkeresésünkre az önkormányzat arról tájékoztatta lapunkat, tudnak a jelenségről, miszerint újra és újra oda hordják a hulladékot, ahol nap mint nap gyerekek játszanak.

  • Bombák földjén lakunk?

    Bombák földjén lakunk?

    Több száz házat kellett kiüríteni a kerületben, amikor a Csömöri út 101. számnál zajló építkezés közben találtak egy 50 kilogrammos, szovjet gyártmányú, FAB–50-es típusú rombolóbombát.