EUR: 323,01 Ft
CHF: 286,74 Ft
2019. január 16., szerda
Gusztáv

Extra

Szorcsik H. Viki plasztika nélkül is boldog

A fiatal és gyönyörű színésznő négy éve szenvedett súlyos égési sérüléseket, amelyeket csak műtéttel lehetett volna helyrehozni. Nem sokkal ezután pedig magánéleti botrányai miatt gyűltek a felhők a feje felett, de mára sikerült újra megtalálni a boldogságot: házasságot és még két gyereket szeretne, a plasztikázásról azonban lemondott.

A Jóban Rosszban egykori sztárját négy éve súlyos konyhai baleset érte: leöntötte a lábát forró olajjal és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Azonnal kórházba szállították a fiatal színésznőt, akinek hatalmas fájdalmai voltak és a többéves gyógyulási folyamat után plasztikai műtét várt volna rá.


image3– Úgy volt, hogy bőrplasztikát csinálnak a lábamon. A combomból és a fenekemből levett bőrből pótolták volna az összeégett területet, de akkor még két helyen csúnya sebem maradt volna, így végül elvetettem a dolgot, de így is szépen begyógyult, és bár örökre látszódni fog, teljesen elfogadtam magam így – mondta a Lokálnak Viki, akinek a testi fájdalmak mellett magánéleti gondokkal is szembe kellett néznie.

Második gyermekük születése után tönkrement a kapcsolata párjával, így végül elhagyta a férfit. A szakítást hatalmas botrányok követték, ugyanis az apa egyik láthatás után nem akarta visszaadni Andriskát és Zarát édesanyjuknak, de most, egy év elteltével a kedélyek lenyugodni látszanak, és a színésznő is újra boldog.


– Már lecsengtek a múltbéli, szörnyű események. Teljesen normálisak vagyunk egymással. Az új párját is ismerem, kedvelem, és biztos eljön az idő, hogy ő is megismeri az én új páromat – árulta el Viki, akire egy ideje ismét rátalált a szerelem, de semmit sem szeretne elsietni és új párját is óvja a nyilvánosságtól.

Szorcsik H

– Eltelt egy év, mióta eljöttünk a gyerekeimmel az apjuktól, de még mindig úgy érzem, jobb egyedül élni. Van párom, szerelmes vagyok, de egyelőre tartok az összebútorozástó. Ismerik őt a gyerekek, de még nincsenek közös programok, mindent csak szép sorjában. Persze a jövőben szeretnék férjhez menni, hiszen az igent még sosem mondtam ki, de ahhoz azért pár évet el kell együtt tölteni – mondta a színésznő, aki úgy érzi, jó esély van rá, hogy mostani párja mellett minden álma valóra válik.

– Olyan férfi való mellém, aki őszinte, tisztelettudó, és akivel szeretjük egymást. Nincsenek nagy elvárásaim, a pénz sem érdekel, csak az, hogy megéljünk. Minden álmom egy kiegyensúlyozott, boldog családban élni, legalább még két babát szülni, és azt hiszem, jó ember mellett vagyok, hogy mindez teljesüljön – tette hozzá Viki, aki jelenleg egyedülálló édesanyának vallja magát, és színházi elfoglaltságai mellett legtöbb idejét a gyerekeinek szenteli.

Kapcsolódó Cikkek

  • Balázs Andi: Féltem az egészségemet

    Balázs Andi: Féltem az egészségemet

    Balázs Andi és párja, Gábor összesen 30 kilót fogyott az elmúlt hónapokban. A színésznő a Lokálnak elárulta azért kezdett diétába, mert érezte, hogy a színpadon egyre nehezebben mozog és túl a negyvenen az egészségét is félti.

  • Pintér Tibor fülig szerelmes

    Pintér Tibor fülig szerelmes

    Pintér Tibor felvállalta új kapcsolatát. A színész kollégájába, a 24 éves Jeniferbe szeretett bele, a Jimmy-musical előadásai alatt, ahol szerelmespárt alakítanak.

  • Apa lett Jacko fogadott magyar fia

    Apa lett Jacko fogadott magyar fia

    Borzalmas tragédia után, apa lett Michael Jackson fogadott magyar fia, Farkas Tamás.  Felesége egészséges kisfiúnak adott életet, Tomika már két hónapos.