2017. november 24., péntek
Emma

Egyéb Szombathely

Szombathelyi fiú bizonyít a Fölszállott a páva színpadán

Az alma nem esik messze a fájától – aki ismeri, ezzel legyinthetne is arra, hogy Molnár Bence, a Dozmaton élő és a szombathelyi Paragvári iskolába járó nyolcéves fiú hetente többször veszi a fáradságot, hogy időt, energiát nem kímélve csizmát húzzon és táncoljon.

Ennél azonban jóval többről van szó: ügyességét ma már egy egész ország előtt bizonyította, továbbjutott a Fölszállott a páva népzenei és néptáncos tehetségkutató műsor középdöntőjébe.


– Emlékszem, amikor Bence alig kétévesen belebújt a táncoscsizmámba, a derekáig ért. Orra is esett benne, mert nem tudta a térdét behajlítani – idézte fel az első próbálkozásokat Molnár Bence apukája, majd gyorsan hozzá is tette: ez nem akkora csoda egy olyan családban, mint az övék. Bence a járással egy időben tanult meg táncolni. Molnár Péter táncpedagógust feleségével is – aki egyébként gyermekorvos a Markusovszky Kórházban – a néptánc hozta össze.  – A kisgyermek szívesen mozog a zenére, csak megmutattam neki, hogyan csapja meg a legény a lábát – tette hozzá. Az első gyakorlatok olyan jól sikerültek, hogy Bence lelkesedése, kitartása azóta is tart. Először egy óvodáscsoportban, játékos formában ismerkedett meg komolyabban a néptánccal, aztán úgy hozta a sors, hogy idősebb, tapasztaltabb táncosok közé került. Itt is megállta a helyét. Jelenleg a Reményik Művészeti Iskola növendéke.

Fotó: CSG

Apa és fia közös nevezőn Fotó: CSG

– Otthon néztem a Fölszállott a páva tavalyi évadának egyik műsorát, amikor mondtam anyának, hogy a következőbe jelentkezek – mesélt a nagy elhatározásról Bence. – A gyerekek annyi mindent tanulnak egy ilyen felkészülés alatt, hogy valójában tényleg csak nyernek vele. Örültünk az ötletnek, és szerencsére a tehetség mellé szorgalom is párosul, azóta otthon is többet foglalkozunk a tánccal – tette hozzá az apuka. Bence szavaival ez ennyit tesz: kicsit későn szoktunk hazaérni, de ha nem, akkor otthon gyakorolunk. Az elődöntőben bemutatott széki tempó alapjait például a karácsonyi szünetben gyakorolták be: egy focimeccs pingponglabdával a folyosón, egy új táncelem, és így tovább. Merthogy Bence nagyon szeret futballozni, de ha nem a bőrt rúgja kevés szabadidejében, akkor a barátaival vagy a kutyáival van.  – Régóta szerettem volna már kiskutyát, tavasszal aztán hoztunk Bonyhádról kettőt. Labradorok. Vasárnaponként kutyaiskolába járunk, jó időben a közeli erdőben is megsétáltatjuk őket – mondta a fiú.


Fotó: CSG

Bence nyolc, a györgyfalvi kalap több mint száz éves  Fotó: CSG

A középdöntőre györgyfalvi legényessel készülnek. A család személyesen is járt az erdélyi faluban, hogy ismerős legyen a közeg Bence számára, legyen miből töltekeznie. Ez több mint jól sikerült. – Egyik este apa fütyörészett, erre az utcáról bejött Levente bácsi. Megnézte a táncomat, majd megkérdezte, hogy van-e györgyfalvi kalapom. Mondtam, hogy nincs. Elment és visszatért eggyel. Ebben fogok táncolni – újságolta Bence, majd gyorsan fel is csapta a több mint százéves fejfedőt. Hogy ennek köszönhető-e vagy annak a szoros köteléknek, ami apa és fia között van, de némi dúdolás és néhány ütem után valami jóleső, bizsergető melegség töltötte el a próbatermet. Folytatás december elején a Fölszállott a páva színpadán.

Címkék

Kapcsolódó Cikkek

  • Szijjártó: Kijevnek eleget kell tennie nemzetközi kötelezettségeinek

    Szijjártó: Kijevnek eleget kell tennie nemzetközi kötelezettségeinek

    Magyarország nem áldozza fel a világpolitika oltárán a kárpátaljai magyarokat, és ellenáll mindenfajta olyan törekvésnek, amely téves geopolitikai kontextusba kívánja helyezni a magyar kormány álláspontját Ukrajna európai inspirációval kapcsolatban – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Brüsszelben pénteken, az EU-tagországok és keleti partnerországaik állam- és kormányfői találkozóját követően.

  • Vigyázat! Ezért veszélyes sokat ülni!

    Vigyázat! Ezért veszélyes sokat ülni!

    Komoly veszélye van annak, hogy túl sokat ülünk, keveset mozgunk, ráadásul táplálkozásunk is gyakran egysíkú. Ezt az életmódot azonban egyre kevésbé bírja a testünk, állatja a szakértő, aki szerint ez is lehet az oka, hogy egyre több a mozgásszervi megbetegedés, a szív- és keringési rendellenesség, az anyagcserezavar.

  • Tudta? A légszennyezés károsítja a sperma minőségét

    Tudta? A légszennyezés károsítja a sperma minőségét

    A légszennyezés, különösen a levegőben lévő szállópor rosszabb minőségű férfi ivarsejteket eredményez az Occupational and Environmental Medicine tudományos folyóirat szerdán megjelent számában közzétett tanulmány szerint.