EUR: 326,49 Ft
CHF: 280,62 Ft
2018. július 19., csütörtök
Emília

Egyéb Hódmezővásárhely

Tízéves a Fecske Kórus

Hangversennyel ünnepelte fennállásának 10. évfordulóját november 5-én, szombaton a hódmezővásárhelyi Szent István-plébánia gyermekkórusa, a Fecske Kórus.

A Szent István-templom zenei élete kimagasló, amit bizonyít a tény, hogy a felnőttkórus mellett egy ifjúsági is működik.

A Fecske Kórust a domonkos nővérek szervezték meg 10 évvel ezelőtt. Elsősorban fiatal lányok vesznek részt a kórus életében. Szentmiséken, liturgikus ünnepeken lépnek fel, ami az ő esetükben az isteni szolgálatot jelenti.

HO_fecske kórus hangverseny jubileumikoncert2
A november 5-i ünnepi hangversenyre a Fecske Kóruszenés produkcióval készült, és közreműködött a Szent István Kórus, vagyis a plébánia felnőttkara, illetve a Szentháromság Kórus is.

Kapcsolódó Cikkek

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.

  • Lezárják a 21-es nógrádi szakaszát

    Lezárják a 21-es nógrádi szakaszát

    Az Ózd-Budapest irányába közlekedőket érintő hír: Tar és Mátraverebély között teljes útzáras terelést vezetnek be július 21-22 között a vadátjáró beemelési munkái miatt.