EUR: 309,72 Ft
CHF: 266,63 Ft
2017. szeptember 22., péntek
Móric

Sport

Úszószövetségi vita: A MÚSZ elnöksége szerint tévúton járnak a versenyzők

A Magyar Úszó Szövetség elnöksége szerint tévúton járnak azok a versenyzők, akik a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka vezetésével nyílt levélben mielőbbi változásokat ösztönöznek a sportágban.

A MÚSZ hétfői közleménye szerint – amelyet a szervezet azt követően juttatott el az MTI-hez, hogy az elnökség többsége igen szavazatával visszaigazolta azt – “a feltüzelt versenyzők tévúton járnak, követeléseik megalapozatlanok”. Az elnökség szerint egy-egy negatív történés ellenére a magyar úszósport sikeres.

“Egyetlen nemzeti úszószövetség sem rendezett, rendezhet annyi nemzetközi versenyt – világbajnokságot, Európa-bajnokságokat -, mint a magyar, amelynek kapcsán előbb a margitszigeti létesítmény bővült, hamarosan pedig megnyitják a Dagály-úszókomplexumot. Ezen túlmenően elindult és hatékony a nagyszabású, nyolc régióban zajló Jövő Bajnokai program. A válogatottak a világ különböző pontjain idilli körülmények között készülhetnek, összességében sikert sikerre halmoznak” – olvasható a MÚSZ állásfoglalásában.

A közlemény kitér arra, hogy a szervezet gazdálkodása tökéletesen átlátható, a szakmát érintő finanszírozási döntések esetében az eredményesség a legfontosabb szempont – így a válogatott versenyzők valamennyi, kellően indokolt kérését a szövetség maradéktalanul teljesítette az elmúlt években.

A MÚSZ beszámolója szerint 81 egyesület idén 600 millió forintot kapott négy program keretében, továbbá 133 millió forint értékben hozzájutottak uszodai felszerelésekhez és a felkészüléshez fontos eszközökhöz. A hazai és nemzetközi edzőtáborokban, versenyeken 137 úszó vett részt, rájuk 2016-ban – az általuk igényelt sporteszközök és táplálékkiegészítők beszerzésével együtt – további közel 394 millió forintot fordított a MÚSZ. Emellett a válogatott versenyzőket március óta várja a Tüske Uszoda a legmodernebb eszközökkel felszerelve, kizárólag rajtuk múlik, mikor és milyen mértékben használják a létesítményt, benne a válogatott tagjai számára kialakított erősítőtermet, a mozgáselemző kamerarendszert, illetve a regenerációt segítő modern berendezéseket.

Az elnökség által elfogadott közlemény kitért rá, hogy sem Hosszú Katinkával, sem edző férjével, Shane Tusuppal egy éve nem értenek szót: “Hosszú Katinka eredményei – mint ahogy ezt többször hangsúlyoztuk – lenyűgözőek, ám az a magatartás, amelyet az edző-férj tanúsít itthon és külföldön, elfogadhatatlan. Hosszú Katinka és edzője mellett szól a siker és az azzal járó közös örömök, viszont ellenük, hogy azzal nem szabadna visszaélni.”

A közlemény felidézte Salamon Ferenc szavait, a sportdiplomata nyugalomra szólította fel a szembenállókat azt hangsúlyozva, hogy ha valamikor, akkor most összefogásra lenne szükség, hiszen minden idők legrangosabb hazai rendezésű nemzetközi sporteseménye előtt áll Magyarország, amely jövőre vizes világbajnokságot rendez.

A MÚSZ elnöksége arra szeretné ösztönözni az érintetteket, hogy “legalább a vb-ig csituljanak el a fegyverek, de azt is jelezze, ha ezzel szemben azonnali változtatásokat tart szükségesnek. Mint ahogy a sportolóktól, a klubok képviselőtől, az elnökség tagjaitól is bármilyen építő javaslatot készséggel fogadunk.”

Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszók, illetve Czakó Csaba és Shane Tusup edzők a hétvégén egyeztettek a kialakult helyzetről, a megbeszélésük eredményeként hétfő reggel tették közre Facebook-oldalaikon a változást sürgető nyilatkozatukat.

A nyilatkozat szerint az aláírók célja egy korszerű, demokratikus és szakmai alapokon nyugvó rendszer, melyet nem a “félelem” vezérel. A versenyzők azt is hangsúlyozták, hogy fontos számukra a jövő évi hazai világbajnokság sikere, ennek érdekében tartják szükségesnek a mielőbbi változásokat.

Kapcsolódó Cikkek

  • Amerikába viszik kezelésre Schumit

    Amerikába viszik kezelésre Schumit

    Hosszú idő után friss hír jelent meg Michael Schumacherről. A Forma–1-es pilóta 2013-ban szenvedett súlyos síbalesetet, és kórházi kezelése óta a Genfi-tó partján lévő otthonában ápolják, de hamarosan Amerikába költöztetik.

  • A stadionba zárták a dühös szurkolókat

    A stadionba zárták a dühös szurkolókat

    A brazil rendőrök húsz percre a stadionba zárták a feldühödött Santos-szurkolók egy részét, miután a csapat meglepetésre kiesett a labdarúgó Libertadores Kupa negyeddöntőjében.