2017. december 13., szerda
Luca, Otília

Budapest

Budapesten koncertezik Marilyn Manson

Nyolc év után jövő júliusban ismét koncertet ad Magyarországon Marilyn Manson. Az amerikai sztár a Budapest Parkban lép fel 2017-ben, akárcsak az osztrák Parov Stelar, aki egy év után május 13-án tér vissza.

A provokatív, megbotránkoztató produkcióiról ismert Marilyn Manson és együttese legutóbb 2009-ben a VOLT Fesztiválon lépett fel Magyarországon. A kultikus zenész és csapata 2017. július 20-án most készülő új, SAY10 munkacím alatt futó, Valentin-napra megjelenő tizedik stúdióalbumát mutatja be a Budapest Parkban – közölték a szervezők kedden az MTI-vel.


Szintén új show-val érkezik a Parkba az elektro-szving kiemelkedő előadója, Parov Stelar (Marcus Füreder) és zenekara, ők idén is felléptek itt és a Sziget fesztiválon is. Jövőre a Burning Spider című műsorral térnek vissza. Az együttes tagjai a dzsesszkultúra világából merített inspirációk és a legmodernebb elektronikus hangminták keresztezéséből állítják elő lendületes zenei darabjaikat.

A Budapest Parkba már bejelentett jövő évi előadók között szerepel a Scooter (május 27.) és Dj Bobo (szeptember 16.) is. Ami a hazai fellépőket illeti, a Budapest Park nyitóhétvégéjén, április 28-án ad koncertet Rúzsa Magdi, az Amorf Ördögök (augusztus 4.) egyedül itt lép fel 2017-ben, színpadra lép Majka & Curtis (április 29.) és a Halott Pénz (május 20.) is.

Kapcsolódó Cikkek