2019. január 23., szerda
Rajmund, Zelma

Extra

Egy afrikai énekes-színész, akinek Ganxsta Zolee a példaképe

Ez év novemberében mutatták be a Fészek Művészklubban a Musical-Pódium című énekes-táncos produkciót. A műsorban feltűnt egy afrikai énekes, Onix Lan, aki több évtizede hazánkban él és eddig csak a lokal.hu-nak nyilatkozott.

onixlan (1)

– Hogy került éppen Magyarországra, miért döntött úgy hogy itt képzeli el a további életét?
– Európába egy kulturális csereprogram keretein belül kerültem, majd nagybátyám meghívására Magyarországra érkeztem és Wesley János főiskolán tanultam. Tekintettel arra, hogy Magyarország egy nagyon békés ország, biztonság szempontjából is kiemelkedik a többi európai ország közül fontos szempont volt, valamint a magyar nép méltán híres kultúrája, vendéglátása és vendégszeretete is maradásra késztetett. Sikerült családot alapítani és beilleszkedni a magyar társadalomba. A magyar embereknek, csakúgy, mint a yoruba törzs tagjainak, ahonnan származom, fontos a család egysége és érdeklődő magatartásuknak köszönhetően nagyon hamar az érdeklődés középpontjába kerültem. Úgy vélem, a sikeres beilleszkedés kulcsa az egymás kultúrájának tiszteletben tartása és a kölcsönös érdeklődés fenntartásában rejlik.
– Miért adja egy afrikai származású művész arra a fejét, hogy pont Magyarországon próbáljon színpadi,művészi sikereket elérni!
– Nálunk Nigériában a művészet és a zene szeretete egyfajta életforma. Valóban igaz a mondás, hogy a zene a vérünkben van. Minden tettünket végig kíséri. Nem is tudnám elképzelni nélküle az életem, és mivel szülőhazámban is színművészettel és zenével foglalkoztam, egyértelmű volt számomra, hogy itt is ezt az utat fogom követni. Hogy Charlotte Gray szavaival éljek: „A zene az emberiség egészének hangja, bármely helyen és bármely időben. A zene jelenlétében mind egyek vagyunk.”Ami a színművészetet illeti, szerves része a mindennapjainknak, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a nigériai filmipar, a Nollywood, a világ harmadik legnagyobb filmpiaca. Mindezek mellett, a nigériai kormány is nagy jelentőséget tulajdonít a kulturális és színművészeti tevékenységeknek. A színművészet a nemzeti kultúra szerves része, mely által könnyebben megismerhető az adott
nemzet. Számomra ez egy tanulási folyamat, a két kultúra együttes értelmezésének vagy átértelmezésének és megnyilvánulásának színhelye.


onixlan1

Onix Lan hazánkban gyorsan az érdeklődés középpontjába került (Fotó: Telegdy István)

– A művész neve az Onix Lan vagy az igazi neve?
– Onix Lan a művésznevem, amely a teljes nevem leegyszerűsített változata.
– Úgy tudom hogy Nigériában elvégezte az ottani Színművészeti Főiskolát, mondana erről valamit?
Valóban. Nigéria legnagyobb egyetemén  az ABU-Zaria-n diplomáztam kulturális tudományok és színművészet szakon, majd több mint tíz évig az Ondo Állam volt Információs, Ifjúsági, Sport és Kulturális Minisztérium alá tartozó Művészeti Központban dolgoztam szín- és előadóművészként.
– Énekesként is több videó klipet készített az elmúlt években, s mint amint láttam  elég sikeresek voltak!
– Az éneklés már kisgyerekkoromban meghatározó tényező volt az életemben. Édesapám, aki lelkész volt több hangszeren is játszott. Mindig csodáltam ezért és előszeretettel hallgattam, ahogy zongorázik. A templomi kórus állandó tagjává váltam és a későbbi munkám során is elengedhetetlenné vált számomra az éneklés. Magyarországon is több előadóművésszel dolgoztam együtt és közreműködtem több magyar és külföldi zenésszel, producerrel, melynek eredményeképpen több zene és videoklip látott napvilágot az évek folyamán. Legutóbb áprilisban jelent meg legújabb számom Onix Lan- Long Time címmel, melynek videó
klipjét színészkollégáim szereplésével forgattuk.

onixlan (2)

Az énekes nagy vágya, hogy Ganxta Zolee-val lépjen fel (Fotó: Telegdy István)

– Mióta játszik a Kazán István Kamaraszínházban?
– A Kazán István Kamaraszínházban 2014 óta játszom Kriszt László rendező jóvoltából, aki felismerte bennem az elhivatottságot a színészet iránt, és akinek nagyon sokat köszönhetek. Elsőként a Gershwin Show-ban láthattak a nézők, amelynek keretein belül George Gershwin Summertime című dalának újragondolt rappes változatát adtam
elő. Aztán főszerepet játszottam a “Csak kacagni kell” Karinthy Frigyes írásaiból készült színészvizsgában, a “Kérem vissza az iskolapénzt” című egyfelvonásosban. Idén meg két számot is énekelek a Musical-Pódium show műsorban. Célom a nyelvi és kulturális korlátok áthidalásával nagyobb betekintést nyerni a magyar színházművészetbe és Magyarországon is elismert énekes-színművésszé válni.
– Nálunk Magyarországon jól ismerik a fekete Pákónak hívott celebet, van aki szereti, van aki nem. Hogy érzi, önt mennyire fogadta el a magyar közönség?
– Nos, ami Fekete Pákót illeti, teljesen más utakon járunk ezért úgy vélem nem helyénvaló az összehasonlítás, hiszen teljesen különbözőek vagyunk, más nézeteket vallunk és más a célközönségünk is. Ami azt illeti,
egyikünk sincs egyszerű helyzetben tekintve a nyelvi és kulturális különbségeket, valamint a sztereotípiákat. Ennek ellenére, úgy érzem, sikerült a magyar közönséggel elfogadtatnom magam.
– Mik a további énekesi, színészi tervei és hol láthatja majd önt a közönség?
– Ami a közeljövőt illeti, célom továbbra is egyre jobbá válni a színház és énekművészetben, valamint nagy vágyam teljesülne ha fel léphetnék az egyik nagy példaképemmel Ganxsta Zolee-al. Az hogy most együtt dolgozhattam apukájával, Zana Józseffel, közelebb vitt az álmom beteljesüléséhez. Most december 30-án pedig újra dübörög a
Musical-Pódium show műsor a Fészek Művészklubban.


Kapcsolódó Cikkek