2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Egyéb Szekszárd

Élményt is ad az önkéntes munka

Hagyományteremtő szándékkal szervezett iskolai börzét az Esélyt Tolnának Alapítvány és a Garay János Gimnázium. Mint köztudott, 2016-tól az érettségi vizsgára jelentkezés feltétele, hogy minden diáknak 50 óra közösségi szolgálatot kell teljesítenia középiskolai tanulmányai közben.

Ugyanakkor a különböző szervezeteknek, alapítványoknak gyakran szükségük van a segítségre, a fiatalok önkéntes munkájára, de a két igény nem mindig talál egymásra. Ezért is hasznosak az ilyen alkalmak, amikor közvetlenül találkozhatnak a diákok és a fogadóhelyek. Elhangzott, hogy amikor törvényileg kötelezővé tették, a gyerekek eleinte negatívanan fogadták a közösségi szolgálatot. Ez a hozzáállás azonban mára jelentősen megváltozott, hiszen a diákok sok helyre eljutnak, új tapasztalatokra, ismeretekre, élményekre tehetnek szert az 50 óra alatt.

Kapcsolódó Cikkek

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.

  • Új otthont kaptak az Aligátorok

    Új otthont kaptak az Aligátorok

    Több mint kétmilliárd forintos beruházás eredményeként átadták a Szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő új sportrészlegét. A 21 méter széles és 33,33 méter hosszú medencéhez 200 fő befogadására alkalmas nézőtér tartozik.