EUR: 309,50 Ft
CHF: 267,35 Ft
2017. szeptember 23., szombat
Tekla, Líviusz

Belföld

Fidesz: ez a kormány mindig az adócsökkentés pártján volt

A Fidesz-KDNP-kormány mindig az adócsökkentés pártján volt – mondta Halász János, a nagyobbik kormánypárt frakciószóvivője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, miután a nemzetgazdasági tárca a parlament elé terjesztette többéves adócsökkentési programját.

Halász János hangsúlyozta: mióta az adók csökkennek, a gazdaság erősödik, nő a foglalkoztatottság, és a bérek is emelkednek.

“Éppen az ellenkező folyamat zajlik, mint a baloldal kormányzása alatt, amikor megduplázódott a munkanélküliség, a munkaadók és a dolgozók adóterhei évről évre nőttek, a fizetések elinflálódtak” – mondta a Fidesz-frakció szóvivője.

Közölte: a parlamentnek benyújtott adócsomag alapján jövőre egységesen 9 százalék lesz a társasági adó, ami az Európai Unióban a legalacsonyabb, vagyis Magyarország “az egyik legvonzóbb befektetési ország lesz”. Ezzel a lépéssel egyébként további 145 milliárd forint marad a vállalkozásoknál – tette hozzá.

A szociális hozzájárulási adó is csökken, jövőre 5 százalékponttal, 2018-ban pedig további 2-vel – ismertette a politikus.

Az adócsökkentés jelentős béremelést is hoz magával – jelentette ki, emlékeztetve, hogy 2017-ben – 15 százalékkal – 127 500 forintra emelkedik a minimálbér, 2018-ban pedig már 138 ezer forint lesz az összege.

“Ez a nagy béremelés a munka megbecsüléséről is szól. Amíg ez a kormány lesz, addig a bérnövekedés és a munkáltatói adó csökkentése folytatódni fog” – mondta Halász János.

A szóvivőt kérdezték arról, hogy mégsem a járási és kormányhivatalok kézbesítik a nyugdíjasoknak a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. Erről úgy nyilatkozott: ha az érintett szakszervezet nem tudja vagy nem akarja eljuttatni időben a nyugdíjasokhoz ezt az utalványt, akkor nyilván helyes megoldás a kormánytól, hogy postán kézbesítteti őket.

Kapcsolódó Cikkek