EUR: 307,39 Ft
CHF: 288,87 Ft
2017. március 01., szerda
Albin

Egyéb Szombathely

Groteszk, abszurd, szatirikus – 40 éve színpadon a Ferrum

Negyven éve annak, hogy Szombathelyen megalakult a Ferrum Színházi Társulás. Török Gábor művészeti vezető örömmel emlékszik vissza az elmúlt évtizedekre, a sok sikerre és a nehézségekre is, amelyekből akadt bőven.

– Már a 70-es években is voltak amatőr színtársulatok Szombathelyen. Miért alakult meg a Ferrum?

– A Művelődési és Sportház akkori igazgatója, Babos Sándor keresett meg, hogy a város művelődési központjából egyvalami nagyon hiányzik: a színjátszóegyüttes. Addig agitált, meg aztán a szívem is húzott vissza – időközben ugyanis megszűnt az utolsó években általam vezetett Radnóti Színpad –, hogy végül 1976 szeptemberében megalapítottuk a Ferrumot.

Fotó: CSG

Török Gábor, a Ferrum Színházi Társulás művészeti vezetője Fotó: CSG

– Milyen színházat képzeltek el akkor?

– Nem vonzott bennünket az operett vagy a zenés vígjáték, inkább a korabelinél avantgárdabb színházi kultúrát próbáltunk megteremteni, meghaladva például az akkortájt igen népszerű irodalmi színpadokat.

– A darabválasztásban valóban tükröződik ez a szándék, mert egyfajta bátorság kellett ahhoz, hogy olyan műveket tűzzenek műsorra, amelyeket korábban nem ismerhetett meg a magyar közönség, vagy itt kerültek először színre, illetve eltértek a fő iránytól.

– Fontos célkitűzésünk volt, hogy minél több kortárs magyar művet mutassunk be. Nem feltétlenül befutott szerzőét. Személyes kapcsolatban voltunk például Darvasi Lászlóval vagy a Kossuth-díjas Kiss Anna költőnővel, akinek Holdviola című verses drámáját állítottuk színpadra. Az írószövetség jelenlegi elnöke, Tornai József két próbánkra is eljött, Áldozati ének című verses poémáját mi mutattuk be először. Ez akkor még politikai értelemben is provokáció volt, hiszen 1977-ben bizonyos körök nem nagyon örültek a népi-nemzeti hangoknak.

Fotó: Ferrum

Örkény István Vérrokonok című drámája a 40 éves Ferrum színpadán Fotó: Ferrum

– A társulat történetének első fele a rendszerváltás előtti időkre tehető.

– Igen, akkor majdhogynem könnyebb dolgunk volt, mert azt gondoltuk, elég a színpadon a politikai bátorság. Azt később tanultuk meg, hogy színházi értelemben is bátorság kell, tehát a formát, a színházi megjelenést is izgalmassá kell tenni. Szerencsére ebben remek barátokra számíthattunk: Sövény Lacira, akinek már dédunokája van, alapító tag, és ma is köztünk van. Vagy Németh Gabriellára, aki közben három gyereket szült, de visszatért. Persze nagy veszteségeink is voltak, Mészáros Pétertől Kaposi Jóskáig, akik 15-20 évet töltöttek velünk, és akiknek az értelmiségivé válás első lépcsőfokait a Ferrum jelentette.

– Az előadásokról szóló beszámolók szerint a keserédes hangvétel és a vas keménysége jellemző leginkább az együttesre. Valóban így van?

– Igen, ezek találó jelzők, de talán kiegészíteném még az abszurddal, ami mindig nagyon közel állt a Ferrumhoz, és a neves rendező, Grotowski kifejezésével a „szegény színházzal”. Nekünk egy-egy előadáshoz egészen a díszletekig mindent „magunkból” kell létrehoznunk. Úgy, hogy egyesületi, nonprofit formában működünk, vagyis senki nem kap pénzt azért, amit csinál.

– Túl vannak már a 40. évfordulóra rendezett jubileumi előadáson.

– Örkény István Vérrokonok című drámájának mai időkre hangszerelt változatát adtuk elő. A keserédes, groteszk darabnak a szerző azt a műfaji megjelölést adta, hogy „önvizsgálat”, én ehhez hozzáteszem, hogy társadalomszatíra is. Önvizsgálat azért, mert a szenvedélyről szól. A darabban mindenki vasutas, és mindenkit Bokoréknak hívnak. Ha akarom, ezek a Bokorék mi vagyunk, ferrumosok. Tehát arról a szenvedélyről is szól, hogy megéri-e ezt csinálni, minden buktatón keresztül, miközben esetleg szép csendesen rámegy az életünk. Komor húrokat pengetünk, de az a szándékunk, hogy percenként kacagjon a közönség.

Kapcsolódó Cikkek