2017. december 14., csütörtök
Szilárda

Egyéb

Igazi lottóarcok: Tamási Eszter

Tamási Eszter 1957-től 1991-ig volt a Magyar Televízió bemondója, vezette többek között a híradót, a táncdalfesztivált, de részt vett a korai lottósorsolásokon is.

A szerencsejatekgaleria.hu oldalon külön helyet kaptak a híres lottóarcok. Az egyik legismertebb bemondónő, Tamási Eszter is részt vett a korai lottósorsolásokon és a fiatal tévést egy ország imádta. Sokan még ma is jól emlékeznek a nevére, bájos arcát és finom hangját is nehezen lehet elfelejteni. Kezdetben színészkedett, a legendás Rózsahegyi Kálmánnál tanult. Később a filmgyárban statisztált, a Dollárpapa című film felvételén például fiúruhában szerepelt. Ezeknek a munkáknak köszönhetően keresték meg később és alkalmazták bemondóként.
„Nekem minden este úgy kellett kamerák elé ülnöm, hogy aznap is bizonyítsam: vagyok olyan jó, mint Takács Mari” – mondta egyszer egy interjúban Tamási Eszter, de kolléganője, Takács Mária is szépen nyilatkozott róla.
„A legjobb barátnők lettünk. Nem zavart, hogy az utcán folyton összekevertek minket. Pedig hát egyáltalán nem hasonlítottunk egymásra. Előfordult, hogy Eszter bezárkózott egy szobába és fél óra múlva úgy jött ki, hogy hibátlanul fújt négy-öt oldal gépelt szöveget. Én erre képtelen voltam” – mondta a kor másik híres bemondója. Tamási Eszter igazi divatdiktátor volt, a nézők gyakran utánozták.
Mindössze 53 éves volt, amikor elragadta egy szörnyű betegség. Agydaganata volt, és bár 1990-ben megműtötték, így sem tudta legyőzni a gyilkos kórt, 1991 decemberében örökre lehunyta a szemét.


Budapest, 1961. december 4. Tamási Eszter tévébemondó pulóvert reklámoz az Állami Textilkereskedelmi Vállalat (Átex) megrendelésére készült fotón. MTI Fotó: Gere László

Tamási Eszter igazi divatdiktátor volt, ezen a fotón épp pulóvert reklámoz az Állami Textilkereskedelmi Vállalat  megrendelésére 1961-ben
MTI Fotó: Gere László

Budapest, 1965. november 16. Lugossy Zsuzsa (b) bemondónő látogatóban kolléganőjénél: Tamási Eszternél, a Televízió népszerű bemondónőjénél, aki egészséges leánygyermeknek adott életet: Krisztina jelenleg három hónapos, súlya öt és fél kilogramm. MTI Fotó: Keleti Éva

1965-ben Lugossy Zsuzsa bemondó meglátogatta kolléganőjét. Tamási Eszter kislánya itt mindössze három hónapos volt
MTI Fotó: Keleti Éva

tamasi_eszter_fortepan_56569

Tamási Esztert mindenki szerette Fotó: Fortepan

Kapcsolódó Cikkek

  • Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    Klímatudatossággal az élhetőbb környezetért

    November 30-án a Vármegyeházán tartották azt a zárókonferenciát, amelynek keretében bemutatták a Tolna megyei klímastratégiát. E stratégiában meghatározták a klímastratégiát érintő azon döntéseket, amelyek Tolna megye elkövetkező éveit, évtizedeit definiálják a klímatudatosság jegyében.

  • Szeretetakcióval a rászorulókért

    Szeretetakcióval a rászorulókért

    Debrecen a béke szigete – a Debreceni Karitatív Testület III. Karácsonyi Szeretetakcióján foglalta így össze a karácsonyi segítségnyújtás, adományozás és szeretet lényegét Széles Diána alpolgármester.

  • Új otthont kaptak az Aligátorok

    Új otthont kaptak az Aligátorok

    Több mint kétmilliárd forintos beruházás eredményeként átadták a Szombathelyi Fedett Uszoda és Termálfürdő új sportrészlegét. A 21 méter széles és 33,33 méter hosszú medencéhez 200 fő befogadására alkalmas nézőtér tartozik.