EUR: 326,06 Ft
CHF: 280,70 Ft
2018. július 23., hétfő
Lenke

Egyéb Tatabánya

Kigyúltak az ünnepi fények

Olyan hamar eltelt ez az év is, hogy nem győzzük kapkodni a fejünket. A karácsonyi forgatag advent első vasárnapján az Árpád téren is elkezdődött. Innentől kezdve mindennap, egészen december 23-ig kinyílik egy ablak, és ünnepi műsor is szórakoztatja majd a térre látogatókat.

Teljesen megtelt az Árpád tér, egy gombostűt sem lehetett leejteni. A közönség azonnal adventi hangulatba került, hiszen a Szent Erzsébet Óvoda apró talpú angyalkái odavarázsolták a színpadra. Az ünnepséget Schmidt Csaba polgármester nyitotta meg, aki beszédében azt mondta, ez az az időszak, amikor nemcsak a környezetünket, hanem a lelkünket is díszbe öltöztetjük. Majd megköszönte a Mosolygós Gyermekekért Alapítványnak, hogy nyolc évvel ezelőtt megálmodták ezt az eseményt, azaz hogy a kríziskamra által segítséget nyújtsanak. Mecsei Ilona, a Tatabányai Járási Egyesített Szociális Intézmények igazgatója beszédében hangsúlyozta, nagyon örül annak, hogy az a mottó, amelyet annak idején kitaláltak, még ma is él: találkozás a szeretet jegyében. Kiemelte: két embernek különösen szeretne köszönetet mondani, bár ők már nem lehettek ott. Smudla Katának, a Bázis és Ifjúsági Egyesület volt elnökének és Bene Magdolna címzetes jegyzőnek, akik rengeteget tettek az ablaknyitó elindításáért.


advent

Ezen a napon az első gyertyát Gedő Attila, a Bánhidai Katolikus Plébánia címzetes esperese gyújtotta meg, aki az mondta, hogy ezen a napon ne legyünk egyedül, árvák, tegyünk egymásért és nyújtsunk egymásnak kezet, hiszen kettő van belőle. Az egyik az enyém, a másik a felebarátomé. Isten ezt nem véletlenül így találta ki, ez így tökéletes – tette hozzá. Az ünnep csak akkor lehet ünnep, ha mindenkinek jó a kedve, annak varázsa van, és az ajándékozás a szemekből, a mosolyból és az ölelésekből adatik meg. A nyitóünnepségen Schmidt Csaba polgármester átadta Mecsei Ilonának az idén összegyűlt adományt, 1 millió 890 ezer forintot. A szervezők idén is kitettek magukért, hiszen a programsorozaton nemcsak szórakozni lehetett, hanem ajándékot vásárolni is. Emellett pedig kürtőskalács, forralt bor és sült gesztenye is várta a gasztronómia kedvelőit. Az ünnepség záróakkordját Takács Nikolas adta meg. Azt mondta, úgy érzi, ilyenkor új kapuk nyílnak meg, hiszen ebben az időszakban az emberek is megújulnak. Ha nyitott szívre talál a zenéje, akkor már ő is könnyebben át tudja adni azt, amit érez és amit gondol. Az első nap tehát remekül sikerült. December 23-ig pedig mindenkit szeretettel vár az Adventi Vásár és Ablaknyitogató.

Kapcsolódó Cikkek

  • Megtanultunk újraéleszteni

    Megtanultunk újraéleszteni

    Kollégánk, Fehér György nem csupán remek sportújságíró, de évekig mentősként is dolgozott. Újraélesztő tanfolyamán megtanultuk, mit kell tenni, ha netán olyan helyzetbe kerülnénk, hogy újra kellene éleszteni valakit, és megismertünk a félautomata újraélesztő készülék használatát is.

  • A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A lángos mellé bajnoki címet is kaptak

    A vártnál sokkal több nevezővel, remek hangulatban zajlott le szombaton a Balaton-átevezés, amelyet első alkalommal rendezett meg a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) és Fonyód közösen.

  • Példátlan magyar siker!

    Példátlan magyar siker!

    Óriási fieszta volt Debrecenben, hiszen a junior női válogatott világbajnok lett, nyolcadik meccsén is megőrizte veretlenségét az U20-as csapat, így a Norvégia elleni győzelem vébéelsőséget jelentett.

  • Kiállítások Izraelről

    Kiállítások Izraelről

    Július 10-én a Művészetek Házában két kiállítást nyitottak meg, amely a Babits Mihály Kulturális Központ és a Szekszárdi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében Izrael állam függetlenségének 70. évfordulója alkalmából rendeznek.